Újra tárgyalna a mozdonyvezetőkkel a GKM
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a korábbi megállapodásnak megfelelően, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által határidőre elkészített vasútbiztonsági reformkoncepció megküldésével egy időben újabb tárgyalási fordulóra hívta meg a Mozdonyvezetők Szakszervezetének (MOSZ) vezetőit e hét péntekre. A tárca készen áll az egyeztetések folytatására.
"A vasúti képzési és vizsgarendszer reformjának koncepciója" címet viselő munkaanyag a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkaköröket betöltő szakemberek képzését és vizsgáztatását, valamint e tevékenységek ellenőrzését végző intézmények rendszerének, feladat és hatásköreinek átalakítását javasolja. A vitaindítónak szánt elképzelések szerint az NKH hatósági - főként ellenőrzési - jogkört gyakorolna a vasúti képzés és vizsgáztatás rendszere felett, valamint az NKH elnöke által kinevezett vizsgabiztosok vizsgáztatnák a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakört betöltő vasúti szakembereket és azok oktatóit.
Az újonnan létrehozandó vasúti Vizsgaközpont hatósági felhatalmazás alapján látná el a vizsgaszervezéssel kapcsolatos feladatokat. Végül a képző szervezetek (akkreditált rendszerben; vasúti társaságok, illetve vállalkozások) a vasúti vizsgaközpont által kiadott szabályoknak és tanterveknek megfelelve végeznék a vasúti szakemberek képzését.
Az NKH várakozásai szerint a koncepció megvalósulásával biztosíthatóak azok az elvárások, amelyeknek a vasúti közlekedés biztonságára vonatkozó képzéseknek meg kell felelniük. Valamennyi vasúti társaságnak azonos lehetősége lesz, megkülönböztetés nélkül képzési szolgáltatást igénybe venni. A jogszabályban meghatározott szakmai- és vizsgakövetelmények, a hatósági vizsgával rendelkező
szakoktatók alkalmazása megteremtik annak a lehetőségét, hogy a képzés tartalma, színvonala a képzések, oktatások során azonos legyen, illetve a hatóság által kinevezett vizsgabiztos közreműködése biztosítja a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakörökben az azonos szakismeretek, kompetenciák meglétét.
A vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakörökben foglalkoztatott szakemberek és szakoktatók hatósági alap és időszakos vizsgáztatását a közlekedési hatóság 2008. január 1-jétől folyamatosan javasolja bevezetni.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium úgy ítéli meg, hogy a vitaanyag alapján az egyeztetések érdemben folytathatók, nyitott a szakszervezet kapcsolódó észrevételeire és bízik a további tárgyalások sikerében, és abban, hogy a MOSZ visszavonja sztrájkfelhívását, hiszen ez szolgálja leginkább az utasok érdekeit.
Folytatják a mozdonyvezetők a sztrájk előkészítését
Folytatódik a mozdonyvezetők július 23-án reggel 6 óra és 8 óra közötti időpontra meghirdetett sztrájkjának előkészítése - közölte a Mozdonyvezetők Szakszervezete szerdán a sztrájkbizottság ülését követően.
A szakszervezet tájékoztatása szerint már eddig a mozdonyvezetők több mint 75 százaléka csatlakozott a biztonságos vasúti közlekedésért meghirdetett sztrájkfelhívásukhoz.
A Mozdonyvezetők Szakszervezete közölte, hogy a GKM által péntekre kezdeményezett tárgyaláson ott lesznek.
A Mozdonyvezetők Szakszervezete július 4-én hirdette meg a két órás sztrájkot, mert azonnali intézkedéseket akar kikényszeríteni a vasúti üzembiztonság javítása érdekében.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?