kapubanner for mobile

Uniós átlag alatt a magyar munkanélküliségi arány

Augusztusban az euróövezetben 7,9 százalékos volt a munkanélküliség aránya, kissé nagyobb a júliusi 7,8 százalékosnál. Tavaly augusztusban 8,5 százalékos volt az állástalanok aránya.

A továbbra is viszonylag alacsony munkanélküliség, ami egyelőre még a gazdasági növekedés erejét jelzi, nem módosíthatja az EKB elszántságát a kamatemelés folytatására, amikor csütörtökön megtartja legközelebbi pénzügypolitikai értekezletét.

Jóllehet a foglalkoztatás nem bővül látványosan - az első negyedévben 1,0 százalékkal, a második negyedben 1,2 százalékkal voltak többen állásban az euróövezetben, mint egy évvel azelőtt -, azonban a munkaköltségek ezt meghaladó ütemű növekedése miatt az EKB ezt is az inflációs kockázatok közé sorolja, attól függetlenül, hogy a munkaköltségek emelkedése a fogyasztói keresletnek nem használ.

A második negyedévben az euróövezetben a munkaköltségek 2,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, az első negyedévi, 2,2 százalékos többlet után. Ezen belül azonban a béremelkedés 2,4 százalékosra lassult az első negyedévi 2,5 százalékról, miközben a cégek nem bér jellegű munkaköltségeinek - az adóknak és a járulékoknak - az emelkedése 1,9 százalékosra gyorsult az első negyedévi 1,1 százalékról, rendre az egy évvel korábbi szinttel egybevetve.

Magyarországról az EU statisztikai hivatala 7,6 százalékos munkanélküliséget tart nyilván augusztusról, a júliusi 7,5 százalék után.
314 ezer munkanélküli, több a foglalkoztatott is
Az egész EU-ban változatlan maradt a munkanélküliség aránya augusztusban, 8,0 százalékon. Tavaly augusztusban 8,7 százalékos volt az arány.

Tizenhét tagországban csökkent, kettőben nem változott, ötben nőtt a munkanélküliség augusztusban. A legkisebb Dániában (3,7 százalékos) és Hollandiában (3,8 százalékos), a legnagyobb továbbra is Lengyelországban (15,0 százalékos) és Szlovákiában (13,1 százalékos) volt az állástalanok aránya.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek