kapubanner for mobile

Uniós forrásból képzi tovább dolgozóit a nyíregyházi légrugógyár

Több mint 130 millió forintos hazai és uniós forrásból képzi tovább több mint 150 dolgozóját a német érdekeltségű Phoenix Légrugó Technológia Gumiipari Kft. - jelentette be Jókay László, a cég ügyvezető igazgatója Nyíregyházán.

images

A tehergépkocsikhoz és kötöttpályás járművekhez légrugó-rendszereket gyártó, összesen kétszáz főt foglalkoztató cég a tavaly adott be pályázatot a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében egy dolgozói továbbképzési és munkahelymegőrző programra.

Az elnyert, több mint 130 millió forintos támogatás révén lehetőség nyílik a munkavállalók képzésére, valamint a képzésben eltöltött időre kieső munkabérük finanszírozására - fogalmazott az igazgató a projekt nyitórendezvényén. Jókay László közlése szerint már május elején elindultak az OKJ-s bizonyítványt adó képzések, melyben több mint 150 dolgozó érintett. A tanterv témái között megtalálható az ipari gumigyártás, a kazángépész-képzés, az idegennyelv-oktatás, vagy a kommunikációs tréning.

A program ideje alatt 413 tanúsítványt és bizonyítványt osztanak ki a levizsgázott munkavállalók között, akiknek a pályázat a munkahelyük megőrzését is lehetővé teszi - tette hozzá a cégvezető.

Jókay László a nyíregyházi társaság gazdasági mutatóiról az MTI-nek elmondta: a gazdasági válság hatására tavaly átlagosan több mint harminc százalékot csökkent a nettó árbevétel, az év egy szakaszában pedig még ennél is jelentősebb volt a visszaesés. Hozzátette: ezzel a programmal az volt a cél, hogy ebben az iparágban magasan képzett dolgozókat megtartsa, s képezni tudja, így versenyképesebb lehet a társaság a piacon.

Tavalyhoz képest idén javultak a szinte kizárólag exportra termelő cég rendelési tételei, ez meglátszik az árbevételen is: míg 2008-ban 20 milliós, 2009-ben csak 14 milliós árbevételt realizált, 2010-ben viszont már újra 20-21 millió eurós nettó árbevételre számít a Phoenix - foglalta össze Jókay László.

A korábban a Taurus Rt.-hez tartozó céget 1996-ban a német Phoenix AG vette meg, amely 2006 óta a világ a legnagyobb autóipari beszállítójához, a Continental AG divíziójához tartozó ContiTech AG tulajdonában áll. A Continental tavaly mintegy 20 milliárd eurós forgalmat bonyolított, s a világ 46 országában több mint 134 ezer főt foglalkoztat.

A ContiTech-divíziónak - mely funkcionális alkatrészeket, komponenseket és rendszereket fejleszt és gyárt az autóipar és más ipari szegmensek részére - összesen 22 ezer alkalmazottja van, 2009-ben pedig 2,4 milliárd euró forgalmat bonyolított.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk