Üzleti központot hoz a Morgan Stanley
A világ egyik legnagyobb pénzintézete, a Morgan Stanley Budapestre telepíti üzleti központját. Kóka János gazdasági miniszter szerint a menedzsmentet már meggyőzték, most már csak az elemzőket kell meggyőzni arról, hogy ez jó hely a befektetéseknek.
Mintegy 450 főt fog alkalmazni a Morgan Stanley (MS) Üzleti Szolgáltató és Technológiai Központja, mely a londoni és a New York-i központok üzleti folyamatait, jelzálog-finanszírozását, pénzügyi ellenőrzését és IT-feladatait fogja végezni mondta a GKM-ben tartott sajtótájékoztatón Eileen Murray, a Morgan Stanley Global Operations and Technology vezetője.
Murray szerint a cég a kivételesen tehetséges munkaerő és a már Budapesten üzemelő matematikai modellező központ kedvező tapasztalatai miatt választotta Budapestet. Elmondta: a cég működése szempontjából kritikus, hogy a legjobb szakembereket alkalmazzák, Budapesten pedig adott a jól képzett, minőségi munkát végző személyzet, jók a demográfiai kilátások és stabil az ország végül ezek miatt döntöttek Budapest mellett a több száz vizsgált helyszín közül.
A MS tavaly ősz óta üzemelteti Budapesten matematikai központját, ahol 20 szakember kötvénypiaci műveletekhez szükséges kvantitatív modellezéssel foglalkozik.
Kóka János gazdasági miniszter elmondta, hogy a beruházás néhány milliárd forintba kerül, de ennél sokkal fontosabb az a hozzáadott érték, amit ez a központ az ország számára jelent. Hozzátette: a világ egyik legnagyobb befektetési bankjának menedzsmentjét már meg tudták győzni arról, hogy Magyarország jó hely, most már csak az elemzőiket és befektetőiket kell ugyanerről meggyőzni. Kóka szerint Magyarországot az Isten is szolgáltató központnak teremtette, majd hozzátette: bármennyire is nem divat mostanában, de ő büszke erre az eredményre

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?