Valóban nincs állás kapcsolatok nélkül?
Az "urambátyám" rendszernek Magyarországon több évszázados hagyománya van, és még ma sem tűnt el a munka világából. Ennek ellenére hiába a kapcsolatok, megfelelő teljesítmény és alkalmasság híján a legtöbb helyen nem lehet a versenyszférában érvényesülni. A kapcsolatok ennek ellenére döntőek lehetnek.
Mindenkinek meg kell felelni
Hiba lenne azonban azt gondolni, az ismeretségek nem számítanak. Sőt, talán nagyobb a szerepük, mint valaha, csak másképpen működik, mint a "régi" rendszerben. Ma sok állást meg sem hirdetnek hivatalosan, hanem a munkaadók személyes kapcsolataikat mozgatják meg vagy nagyobb cégek belső rendszerükön hirdetik meg. Ezt támasztja alá a 350 cég részvételével készült "HR Benchmark Felmérés", melynek egyik fontos megállapítása, hogy erősödött, a legfontosabb eszközzé vált a személyes kapcsolatok alapján történő toborzás.
A pályázókat azonban a személyes úton érkezőket is úgy választják ki, mint egy álláshirdetésre jelentkezőket. Ezen a folyamaton esett át Melinda is, aki jelenleg egy nagy kiadóvállalatnál dolgozik. "Egy volt kolléganőm értesített arról, hogy az osztályról ketten is gyesre mennek, és keresnek új munkaerőt helyettük. Az állást csak a belső szerveren hirdették meg, így csak olyanok jelentkezhettek, akiknek egy ott dolgozó szólt a lehetőségről. Ennek megfelelően előnyöm csak annyi származott a belső ismerősből, hogy részt vehettem a pályázaton, innentől kezdve rajtam múlt minden. Öt körös volt a kiválasztás, másfél hónapig tartott. Voltak tesztek és beszélgetések is, mivel a cégnél mátrix jellegű a kiválasztás, ami annyit jelent, hogy a leendő főnöknek és a HR-esnek is egyhangúan kell ugyanazt a jelöltet választaniuk" - mondta Melinda, akinek sikerrel zárult ez a pályázata.
Média, diplomácia, jog, közigazgatás: kapcsolat nélkül nem megy
Melinda példája is mutatja, hogy például a média olyan terület, ahol személyes ismeretség nélkül nehézkes az állásszerzés. Ugyanez jellemző még a közigazgatásra, a marketingre, a kommunikációs területekre, a diplomáciára, az ügyvédi pályára és minden egyéb olyan területre, ahol nagy a túlképzés vagy bizalmi pozícióról van szó. Emellett kis cégekhez is könnyebb a bejutás ismerősön keresztül, mivel munkaerőigény esetén az ilyen vállalkozásoknál már csak költséghatékonyság miatt is elsősorban az ismerősi körben keresgélnek. A toborzásnak ez a formája ugyanis olcsóbb, mint hirdetni, vagy megbízni egy személyzeti tanácsadó céget. (Más kérdés, hogy a pályázók minősége nem biztos, hogy ugyanolyan jó és ha nem válik be a pályázó, az sokba kerül a cégnek.)
A szakmai tanácskozástól a közösségi portálokig
Éppen ezért továbbra is döntő a karrierépítésben a kapcsolatépítés és -ápolás. A jó networking - bár sok időt és energiát igényel - hosszú távon kifizetődővé válhat. Az igazán élelmesek már az főiskolai, vagy egyetemi tanulmányai alatt igyekszik jó kapcsolatokat kialakítani arra érdemes évfolyamtársaival és tanáraival, majd az első gyakornoki helytől kezdve minden egyes munkahely lehetőséget biztosít újabb és újabb szakmai kapcsolatok kialakítására. Nem csak a munkatársakkal érdemes jóban lenni, hanem - a cég profiljától függően - akár az ügyfelekkel, vagy partnerekkel is kialakíthatunk később jól jövedelmező kapcsolatokat. Hasonlóan hatékony a szakmai tanácskozásokon való részvétel, ahol egy-egy okos kérdéssel, vagy hozzászólással utána könnyen szóba elegyedhetünk a szakemberekkel és cégvezetőkkel. Fontos, hogy az ilyen és az ehhez hasonló rendezvényeken mindig legyen nálunk névjegykártya, mert bár nem teszik szóvá, mégis rosszul veszi ki magát, ha csak bediktálni tudjuk az elérhetőségeinket.
A kapcsolatok ápolására lehetőséget biztosítanak a közösségi portálok (iwiw, facebook), ahol időről időre közzétehetjük szakmai sikereinket, ezzel folyamatosan a köztudatban tarthatjuk magunkat. Ezen kívül mi is figyelemmel kísérhetjük volt évfolyamtársaink és kollégáink életét, például "kommenteléssel" elérhetjük, hogy ne felejtsenek el bennünket. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezek a kapcsolatok akkor működnek igazán jól, ha abban mind a két fél aktívan részt vesz. Ha tehét egy ismerős tőlünk kér segítséget álláskereséséhez, akkor tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, ugyanis akit egyszer leköteleztünk, attól a későbbiekben mi is bátran kérhetünk majd szívességet.
A multiknál pénzt kap az ajánló
Bevett gyakorlat a multinacionális vállalatnál, hogy konkrét összeggel értékelik azt, ha a dolgozó olyan embert ajánl, aki megfelel az elvárásoknak és az állásinterjúk után rá esik a választás. Az összeg cégenként változó: lehet 50 ezer forint, vagy akár az új dolgozó első bérének az 50-100 százaléka. Jelentkezni ilyen esetekben általában cég honlapján kell - mint bárki másnak - csak meg lehet jelölni, hogy mely dolgozótól hallott a pozícióról.
Networking nélkül is van állás
Hiba lenne azonban azt hinni, kapcsolatok nélkül nem lehet bejutni egy-egy munkaadóhoz. A nagy állásportálokon feladott hirdetések azoknak is lehetőséget adnak a karrierépítésre, akiknek nincsenek kapcsolatai vagy networking képességük fejlesztésre szorul...
Dorofejev Tamara,
Monster.hu
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Önéletrajzminta - IT Security Analyst 4 napja
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 3 hete
- Már nem a márkanév dönt: így választ munkahelyet a Z generáció 3 hete
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete
- LinkedIn: álomállásból kiberveszély? Így csalnak a toborzók 4 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 4 hete
- Két cégnél is nagy növekedés, az Aldinál egy éve csökken a létszám 1 hónapja
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 1 hónapja
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 1 hónapja
- Hogyan találnak rád a megfelelő jelöltek? 1 hónapja
- Full-Stack Developer 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?