kapubanner for mobile

Változások a börtönökben

A kormányzati kiigazítási-korszerűsítési törekvések a büntetés-végrehajtást is érinthetik. Csere László vezérőrnagy a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, hogy idén a fogházak, börtönök és fegyházak racionalizálása következik.

A bv-re fordítható állami támogatás idén a tavalyihoz képest egymilliárd forinttal csökkent, eközben alkalmazkodniuk kell az európai normákhoz is. A tábornok szerint az Európai Tanács kínzás elleni bizottságának legutóbbi felhívása nyomán megtették a lehetséges intézkedéseket, ám a zsúfoltságot csak a jövőre átadandó két új börtön enyhítheti.

A büntetés-végrehajtás központi intézményének 220 dolgozója közül tavaly hetvennek a munkája vált feleslegessé, de ellátatlanul egyetlen dolgozó sem maradt-mondta Csere László. Az adminisztratív állásokat átalakítják úgy, hogy a fogvatartottakkal foglalkozók száma növekedjen, a nyugdíjas korúak élhettek a nyugdíjazás lehetőségével, és voltak, akiknek egyéb munkaköröket ajánlottak fel.

Idén az intézmények racionalizálásán a sor, hiszen a fogvatartottak elhelyezése továbbra sem ideália, 140 százalék körüli a telítettség. Most 16 ezer embert őriznek 11 ezer fekvőhelyen. A helyzeten Csere László szerint segíthet, hogy egy év múlva, 2007 júniusában megnyílik a magántőke bevonásával épülő két új börtön, a tiszalöki és a szombathelyi intézet. Előbbi 700, utóbbi 800 személy befogadására lesz alkalmas.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek