Változik az eva-törvény
Az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény egyik fontos új előírása, hogy 2006. január 1-jétől a közjegyzői irodák is választhatnak EVA adóalanyiságot. A lakásszövetkezetek vonatkozásában a törvénymódosítás következtében a jövőben már a nevükön szerepelnek adóalanyként, míg korábban szövetkezetként voltak adóalanyok.
Tiltó rendelkezés január 1-jétől, hogy az az adóalany, aki az EVA adóalanyiságát megelőző két évben, illetve az adóévben a hulladékkereskedelem tekintetében az úgynevezett fordított áfázást" alkalmazta, nem lehet eva alany. Kedvező változás, hogy a közösségi adószámmal rendelkező adóalany is választhatja az EVÁ-t, e szabály következtében így már az evázók is értékesíthetnek terméket más uniós államba és így 10. 000 Eurós érték felett is szerezhetnek terméket.
Aki 2004-2005-ben közösségi adószám léte miatt esett ki az EVA hatálya alól, az 2006-ban ismét visszaléphet.
Ha az evázó más tagállami adóalanynak értékesít terméket, áfát nem tartalmazó számlát bocsát ki és a számlán áfa törvény területi hatályán kívüli" megjegyzést kell feltüntetnie.
2006. január 1-jétől az EVA alanyt áfa fizetési kötelezettség terheli, amennyiben Közösségen belülről szerez be terméket. Ezen termékbeszerzésről az EVA alanynak is ÁFA bevallást kell benyújtani és az áfát a fizetési kötelezettség keletkezését követő hónap 20. napjáig kell bevallania és megfizetnie. Ha az EVA alany más tagállami adóalanynak értékesít terméket, erről negyedévente összesítő nyilatkozatot kell benyújtania, a negyedévet követő hónap 20-áig.
Az EVA adóalapját érintő változás, mely 2004. január 1-jéig visszamenőleges hatályú, az a rendelkezés, miszerint a biztosító elemi kárra fizetett kártérítése nem számít bele az adóalapba.
A már említett közjegyzői irodákra vonatkozó könyvvezetési szabály szerint a számvitelről szóló törvény kettős könyvvitelre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
A bejelentkezést érintő változás, mely már 2005. május 10-étől alkalmazandó:
Az EVA bejelentkezés és az EVÁ-ban maradásnak nem az a feltétele, hogy az adóalanynak ne legyen köztartozása, hanem az, hogy az állami adóhatóságnál, a vámhatóságnál, az önkormányzati adóhatóságnál, illetve az illetékhivatalnál ne legyen nyilvántartott tartozása. Ez a módosítás tehát 2005-re is alkalmazható.
2005. novemberi változás az, hogy az EVA alany december 20-áig nemcsak bejelentheti, hogy a következő évben adókötelezettségeit már nem az EVA alanyaként kívánja teljesíteni, hanem ugyaneddig a határidőig bejelentését vissza is vonhatja. Ezzel a lehetőséggel már 2005. december 20-áig is lehet élni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?