Véget ért az önkormányzati köztisztviselők sztrájkja
A köztisztviselők többek között a tisztességes bérnövekedés és az életpályamodell hiánya miatt léptek sztrájkba.
A pénteken közzétett dokumentum szerint az önkormányzati dolgozók az összefogás, a közös érdekérvényesítés jegyében az ország szinte minden részén szerveztek valamilyen tiltakozó, figyelemfelhívó megmozdulást. Ugyanakkor jelezték: az alaptörvényben rögzített dolgozói joggyakorlást, a sztrájkban való részvételt igen jelentősen korlátozta a politikai kiszolgáltatottság, és az egyéni egzisztenciák féltése.
Az MKKSZ azért hirdetett szeptember 2-4. között sztrájkot, mert szerinte az évek óta megoldatlan tisztességes bérnövekedés és az életpályamodell hiányán túl az önkormányzati forrásokat érintő kormányzati elvonások az önkormányzati intézményekben dolgozó szociális, kulturális, oktatási, egészségügyi és hivatali alkalmazottak foglalkoztatási biztonságát is veszélyeztetik. Közölték, ezen súlyos problémák megoldásáról szerettek volna tárgyalni a sztrájk előtt és annak ideje alatt is a kormányzat képviselőjével.
Érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartják, hogy - mint írták - a kormány az alaptörvényt és a köztisztviselők sztrájkjogát szabályozó sztrájkmegállapodás normáit nem tartotta be, egyeztetési kötelezettségének sem tett eleget, és a tárgyalásokat törvénysértő módon megtagadta. "Fel kell tenni a kérdést: mi a következménye a kormányzati törvénysértésnek? Mi legyen a folytatás?" - olvasható a Boros Péterné MKKSZ-elnök által jegyzett záródokumentumban.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 1 hónapja
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 1 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 1 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 1 hónapja
- 43 halott után léptek a mozdonyvezetők: országos sztrájk jön a spanyol vasúton 3 hónapja
- Sztrájk és káosz a világ leghíresebb múzeumában 4 hónapja
- "Ez már modern rabszolgaság" - általános sztrájk a 13 órás munkanap ellen 7 hónapja
- Zajlanak a tárgyalások a munkavállalókkal a kukássztrájk után 7 hónapja
- Sztrájkolnak a kukások Budapesten 7 hónapja
- Egy napra leáll az élet Olaszországban 7 hónapja
- Nem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben 8 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?