kapubanner for mobile

Végső búcsút vesznek a Hableány matrózától és kapitányától

Hajós temetéssel és katonai tiszteletadással kísérik utolsó útjukra a magyar áldozatokat - írja a Magyar Nemzet.

Hajós temetést rendeznek hamarosan a Hableány két magyar áldozatának, L. László kapitánynak és P. János matróznak.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a munkatársaik hamvait tartalmazó urnákat napokon belül a Panoráma Deck Kft. hajóiról fogják a Duna budapesti szakaszán a folyóba süllyeszteni. P. János a hajózás előtt a szolnoki mélységi felderítők századosaként szolgált, ezért a hajós szertartás alatt katonai tiszteletadásra is sor kerül. Információinkat Tóth Mihály, a Panoráma Deck Kft. szóvivője nem erősítette, de nem is cáfolta meg.

A cég állja a hajós temetés teljes költségét.

A Hableány sétahajó május 29-én ütközött a Viking Sigyn norvég tulajdonú, svájci zászló alatt hajózó szállodahajóval. Huszonhat dél-koreai utas és két magyar hajós vesztette életét a katasztrófában. Hét távol-keleti utast élve sikerült kimenteni az áradó Dunából.

A fővárosi rendőrség 60 fős különleges csoportja közben tovább folytatja a minden körülmény feltárását célzó, szakértők sorával segített nyomozását.

Magyar Nemzet
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek