Veres: a vasutassztrájk nem munkaügyi kérdésekről szól
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMegalapozatlan a sztrájkot hirdető Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) követelése, s megalapozatlan követeléseket nem tud teljesíteni a kormány - mondta egy kedd reggeli televíziós műsorban a pénzügyminiszter.
Veres János a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában közölte: a MÁV Cargo privatizációjából származó 102,5 milliárd forintos bevételből a MÁV Cargo dolgozói részesedhetnek, közel 2,5 milliárd forint értékben.
A VDSZSZ követelése, miszerint valamennyi MÁV-dolgozó kapjon 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációjából, nem jogszerű, megalapozatlan, s megalapozatlan követeléseket a kormány nem tud teljesíteni - mondta a pénzügyminiszter.
Hozzátette: ha ilyen alapon követel a VDSZSZ, akkor nemcsak 40 ezer vasutasnak, hanem 10 millió állampolgárnak kellene fejenként 250 ezer forintot kapnia.
A VDSZSZ másik követelésére, miszerint a kiszervezett leányvállalatok dolgozóinak 10 százalékos pótlékot fizessen a MÁV, a pénzügyminiszter azt mondta: ma Magyarországon egy 10 százalékos bérkövetelés irreális. Emlékeztetett arra, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsban éppen a múlt pénteken született megállapodás a jövő évi 3-5 százalékos bérajánlásról.
Veres János véleménye szerint ez a sztrájk nem munkaügyi kérdésről szól, hanem arról, hogyan lehet politikai konfliktust gyártani.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?