kapubanner for mobile

Veszteséges a német HVB, leépítések jönnek

Tömeges létszámleépítéssel kíván kilábalni immár sorban a harmadik éve milliárdos veszteségeket okozó gazdálkodásából a német HypoVereinsbank (HVB).

Veszteséges a német HVB, leépítések jönnek 2005. február 24. FigyelőNet, MTI-Eco Tömeges létszámleépítéssel kíván kilábalni immár sorban a harmadik éve milliárdos veszteségeket okozó gazdálkodásából a német HypoVereinsbank (HVB). A PRO névre keresztelt költségcsökkentési program keretében 2200-2400 főt bocsát el belföldön a német pénzintézet. A létszámleépítés részleteit és a tavalyi év pontos mérlegeredményét később tartandó sajtótájékoztatón hozza nyilvánosságra a második legnagyobb német tőzsdén jegyzett kereskedelmi bank. Tavaly le nem hívható ingatlanhitelei miatt elvégzett leírások miatt 2,3 milliárd eurós veszteséget könyvelt el a bank. 2003-ban 2,6 milliárd, azt megelőzően pedig 800 millió euró volt a vesztesége. A PRO program legalább évi 280 millió eurós megtakarítást kíván elérni, ami 2007-től már az eredményben is megmutatkozik majd. A HypoVereinsbank már az elmúlt években is több ezerrel csökkentette alkalmazottainak számát. Csakúgy mint szektortársai. A Deutsche Bank nemrégiben okozott komoly felzúdulást azzal, hogy magas nyeresége ellenére is 6400 fővel kívánja csökkenteni alkalmazottainak a számát. Ez a leépítés azonban a HVB terveivel szemben főként külföldi munkahelyeket érint.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek