kapubanner for mobile

Vezér nélkül marad a BKV?

Továbbra sincs vezérigazgatója a BKV-nak, a koalíciós képviselők újabb egy hónappal tolták ki a döntést a főváros gazdasági bizottságának ülésén. A közlekedési vállalat március 9-e óta működik vezér nélkül, áll a Magyar Hírlapban.

A pályázat kiírása szerint július végéig kellett volna döntenie a testületnek, azonban Tóthfalusi György, az előzetes bíráló bizottság és a BKV igazgatótanácsának elnöke mindenféle indoklás nélkül halasztást kért. A BKV-nak március 9-e óta, amikor Antal Attila lemondott, nincs vezérigazgatója. Balogh Zsolt vezérigazgató-helyettes irányítja a vállalatot megbízottként.

A gazdasági bizottság szocialista elnökének kitérő válaszaiból a Magyar Hírlap szerint az tűnik ki, hogy a háttérben elkeseredett küzdelmet vívnak egymással a koalíció politikusai a BKV-ért. Somlyódy Csaba (MSZP) megjegyezte, hogy ebben a hónapban még nem sikerült személyesen beszélnie az eredménytelen kiválasztásról sem a BKV-t felügyelő Hagyó Miklós (MSZP), sem a főváros költségvetésért felelős Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettessel.

Leszavazták a kormánypártiak Bagdy Gábor (KDNP) azon javaslatát, hogy augusztus végén idézzék a bizottság elé a három alkalmasnak talált jelöltet, mint ahogy azt az indítványát is, hogy a Fővárosi Közgyűlés mondja ki a végső szót a BKV vezérigazgatójáról.

Magyar Hírlap
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek