Vezető orosz cégeket privatizálnak

Oroszország több vezető cégének a részbeni privatizálását tervezi - jelentette be szerdán a Németországban tartózkodó orosz gazdasági miniszter. A várakozások szerint az ezekből származó bevétel eléri a 33 milliárd dollárt.A tervek szerint 15 milliárd dollár bevételt eredményez az állami Rosznyefty részbeni eladása részvénykibocsátás révén - mondta German Gref gazdasági miniszter. Kormányzati illetékesek korábban a cég 49 százalékos eladásáról beszéltek. Gref most nem beszélt az értékesítésre kerülő hányadról, ugyanakkor azt mondta, hogy az orosz piacokon 3-4 milliárd dollárnyi részvény értékesítésére látnak lehetőséget, így a fennmaradó részvényeket külföldi, köztük a londoni értékpiacon adják el.Gref várakozása szerint a Rosznyeftyen kívüli jövő évi privatizációs bevétel 17-18 milliárd dollár lesz. Elmondta, hogy a második legnagyobb orosz bank, a Vneshtorgbank 20 százalékát értékesítik, majd később várhatóan további 30 százalékát. A Vneshtorgbank a közelmúltban jelentette be, hogy több nyugati bankot kíván megbízni azzal, hogy segédkezzenek az egy éven belül történő részvénykibocsátásában.Gref reményei szerint 2006 második felében értékesítik a Szvijazinveszty távközlési céget. Ebből Leonyid Reiman orosz távközlési miniszter szeptember végén 3 milliárd dollárt meghaladó bevételt várt.A kormány a tervek szerint a Szvijazinveszty 75 százalékát mínusz egy részvényét értékesíti. Ehhez azonban Putyin elnök külön engedélyére is szükség lesz, miután jogilag rendezik a cég biztonsági szerveknek nyújtott szolgáltatásait.Az orosz kormány 1997-ben 25 százalékot és egy részvényt már eladott a Szvijazinvesztyből, Soros György egyik befektetési alapjának, 1,87 milliárd dollárért. Soros ezt később élete legrosszabb befektetésének minősítette, és tavaly sikerült túladnia rajta 625 millió dollárért.(MTI)
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Rég nem látott csúcson a brit munkanélküliség

Öt éve nem mért csúcsra emelkedett a munkanélküliségi ráta Nagy-Britanniában a tavalyi utolsó negyedévben. Teljes cikk

A fiatal felnőttek közel fele ritkán vagy soha nem tesz félre pénzt arra az esetre, ha nem tudna dolgozni

A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk

A dolgozók háromnegyede úgy érzi, nem használja ki a képességeit

Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek