kapubanner for mobile

Vezetőin spórolna a Verizon

A második számú amerikai távközlési vállalat, a Verizon Communications át kívánja alakítani menedzsereinek juttatásait. Ennek keretében a nyugdíjak terén várhatóak a leginkább drasztikus változások.

Az összesen 50 ezer vezetőt érintő intézkedési terv keretében a Verizon megnyírbálja a nyugdíj, és egészségügyi hozzájárulásokat is, így a tervek szerint a következő 10 évben 3 milliárd dollár megtakarítást érhetnek el. A vállalat illetékesei szerint a jövő év nyarán megszűnő támogatások hatása a 2006-os évben az eredményekben is jelentkezni fog.

Az intézkedés nem csak a vállalat eddigi vezetőit érintené, hanem kiterjedne az MCI menedzsereire is. A Verizon Communications Inc. ugyanis az idén ősszel vásárolta fel konkurensét, és a versenyhatósági jóváhagyások után az akvizíció várhatóan a jövő év januárjában fejeződik be. Az egyesült társaságnak összesen 215 ezer alkalmazottja lesz.

A megszorítások mögött ezúttal is az élesedő piaci versenyben való helytállás szándéka áll. Az elmúlt években elkeseredett csata folyt a helyi és a globális telefonszolgáltatók között, melyből legtöbbször a helyiek jöttek ki győztesen. Manapság viszont már kábelszolgáltatók is komoly konkurenciát jelentenek, mivel e cégek már ajánlanak telefonos és internetes kapcsolatot is, míg a telefonszolgáltatók tévé- és internet-szolgáltatást kínálnak.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek