kapubanner for mobile

Vezetőváltás a DODO élén Magyarországon

Az utolsó kilométeres, okoslogisztikai szolgáltatásokat kínáló DODO Préda Mátét bízta meg magyarországi leányvállalatának irányításával. Az új vezető a világ számos országában átfogó vezetői tapasztalatot szerzett, növekedési fázisban lévő és érett multinacionális cégek leányvállalatainak működtetésében egyaránt. A DODO hazai vezetőjeként Préda Máté felel a társaság üzleti tevékenységeinek irányításáért, beleértve a vállalati működés pénzügyi eredményességét, a piaci stratégia kidolgozását és végrehajtását, valamint a működési kiválóság biztosítását.

Vezetőváltás a DODO élén Magyarországon

Préda Máté több mint 15 éves nemzetközi tapasztalattal rendelkezik az ügyfélélményfejlesztés, digitális transzformáció és a stratégiai tervezés területéről. A DODO-hoz való csatlakozása előtt a Delivery Hero Talabat regionális operációs igazgatójaként a techplatform utolsó kilométeres logisztikájáért felelt, és nyolc országban menedzselte a különböző transzformációs programok megvalósítását. Korábban vezető pozíciókat töltött be az Europ Assistance-nél (Generali Csoport), a Visa-nál, valamint a McKinsey & Company-nál is.

A vezetőváltás új fejezetet nyit a DODO hazai növekedési stratégiájában. Az elmúlt években a vállalat jelentősen bővítette magyarországi jelenlétét: mára több mint 20 városban érhetőek el kiszállítási szolgáltatásai, a többi között Budapesten, Miskolcon, Debrecenben és Szegeden is. Ügyfelei között olyan meghatározó kereskedelmi szereplők is megtalálhatóak, mint a Tesco, az Euronics vagy a BENU. A DODO terjeszkedésének egyik kulcsa az időablakos kiszállítási modell, amely lehetővé teszi, hogy a vásárlók ne csak a kiszállítás napját, hanem egy konkrét, 1–2 órás idősávot is megjelölhessenek rendelésük átvételére. Ez kiszámíthatóbbá és kényelmesebbé teszi számukra a házhoz szállítást, de ezzel együtt a webáruházakat is segíti az értékesítési konverzió növelésében, a sikertelen kézbesítések számának csökkentésében és a vásárlói elégedettség javításában. A rugalmasság és megbízhatóság felértékelődésével a hazai e-kereskedelmi szektorban egyre nagyobb az érdeklődés az időablakos kiszállítás iránt.

Préda Máté a DODO új magyarországi vezetőjeként kiemelt figyelmet fordít a működési kiválóságra, a vásárlói élmény fejlesztésére, valamint a precíz, kiszámítható házhoz szállítási megoldások hazai elterjedését segítő szemléletformálásra.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek