kapubanner for mobile

Vezetőváltások a Deutsche Telekomnál

A Deutsche Telekom (DT) német távközlési vállalat kedden bejelentette, hogy távozik a cégtől két vezetője, ami a szakértők szerint nem volt meglepő azután, hogy René Obermann, a DT múlt hónapban kinevezett új vezérigazgatója komoly átalakításokat helyezett kilátásba.

A konszern mobilszolgáltató vállalatának, a T-Mobile második számú vezetőjét, Timotheus Höttges-t nevezték ki a vezetékes telefon és internetes szolgáltató T-Com élére. A T-Mobile-t pedig ezután Hamid Akhavan vezeti, miután annak korábbi irányítója, Obermann novemberben a konszern vezérigazgatója lett.

Obermann azután lett november 12-én a legnagyobb német és egyben európai távközlési vállalat vezérigazgatója, hogy elődje Kai-Uwe Ricke lemondott tisztségéről.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek