Vezetőváltások a HVB Bank Hungary élén
Dr. Matthias Kunsch, a HVB Bank Hungary Zrt. vezérigazgatója bejelentette döntését, miszerint 31 év Magyarországon töltött vezetői tevékenység után, a nyugdíjkorhatár elérésével visszavonul. Posztját Dr. Patai Mihály veszi át 2006. április 15. napjával.
A több mint három évtizedes, sikerekben bővelkedő magyarországi tevékenység után április közepével adja át a vezérigazgatói stafétát a HVB Bank Hungary Zrt. élén Dr. Matthias Kunsch. A vezérigazgatói székben Dr. Patai Mihály, az Allianz Hungária Biztosító Rt. volt elnök-vezérigazgatója követi. Dr. Patai Mihály a magyar pénzügyi szektor jól ismert szakértője. Az elmúlt tíz évben az Allianz Hungária Biztosító Rt. elsőszámú vezetője volt, amelyet megelőzően a Kereskedelmi Banknál, Washingtonban a Világbanknál és a magyar Pénzügyminisztériumban töltött be fontos pozíciókat.
"A HVB Bank az alapítása óta eltelt 16 év alatt a magyar pénz- és tőkepiac egyik meghatározó szereplőjévé vált. Jelenleg is erőteljes expanziós programot folytatunk, mely szilárd vállalati ügyfélkörünk mellett a lakossági ügyfélkör jelentős bővítését, fiókjaink számának drasztikus emelését, és ezen keresztül országos jelenlétünk erősítését célozza. Biztos vagyok abban, hogy Dr. Patai Mihály ezen évek stratégiáját folytatva sikeresen építi tovább bankunk pozícióit a magyar piacon, és így nem csupán elégedett ügyfeleink száma, de ügyfélkiszolgálásunk minősége is tovább növekszik."-mondta Dr. Matthias Kunsch, a HVB Bank Hungary Zrt. vezérigazgatója.
A vezérigazgató helyettese, Doffek Ágnes, aki 1990 óta a bank vállalati üzletágáért felelős, elérve a nyugdíjkorhatárt szintén úgy határozott, hogy visszavonul.
Vezetése alatt a Bank legjövedelmezőbb divíziója, a vállalati üzletág elismert és tekintélyes partnerévé vált a magyar és nemzetközi vállalatoknak. Doffek Ágnest 2006. április 15. napjától Radványi Ágnes követi pozíciójában, aki 1992 óta dolgozik a Banknál, és az utóbbi 7 évben a vállalati értékesítés ügyvezető igazgatójaként volt aktív résztvevője az üzletág sikeres irányításának. Az elért piaci részesedés, és a területen dolgozó munkatársak felkészültsége biztos alapot nyújt a bank e meghatározó területének további fejlődéséhez.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?