Villámrajt a karrierépítésben a vezetőképző program
Pályakezdőként az egyik legjobb elhelyezkedési lehetőség a multik vezetőképző programjain való részvétel. A túljelentkezés óriási, de aki bejut, villámrajtot vehet karrierje építésében. A cégek ezzel a mézesmadzaggal próbálják magukhoz édesgetni a legtehetségesebb fiatalokat.
3-4 fő kerülhet be a Nestlénél
A Nestlénél a Comex fantázianevet adták a vezetőképző programnak. "A Comex-be évente 3-4 fő kerülhet be. A toborzást a tavaszi börzék alatt kezdjük meg. Első körben begyűjtjük az önéletrazokat, majd a cv-rostán továbbjutóknak ezután egy tesztíráson kell bizonyítaniuk (szakmai és HR-teszt) tudásukat, ezután kerül sor a személyes interjúkra. A kiválasztási folyamatot a felső vezetők bevonásával zajló csoportos kiválasztás, az Assessment Center zárja" - tájékoztatott Fekete Balázs, a cég HR-munkatársa.
Betekintés az értékesítéstől a logisztikáig
A programra kizárólag kiváló angol nyelvtudással, illetve gazdasági jellegű diplomával rendelkező pályakezdők jelentkezését várják. A Comex egyébként 2-3 éves időtartamú. Ez idő alatt a résztvevők betekintést nyernek a vállalat értékesítési, marketing, logisztikai és pénzügyi osztályának működésébe. A jelölteknek minden részlegen különböző szakfeladatokat végeznek. A marketing osztályon például a promóciókban kell segítséget nyújtaniuk, vagy épp a versenytársakat kell figyelniük. Munkájukat folyamatosan egy mentor segíti és felügyeli. "Minden szintet egy prezentáció zár, amely során a felső vezetésnek be kell mutatniuk a tanultakat, emellett az adott osztályok vezetői is véleményt mondanak a résztvevők teljesítményéről" - avatott be Fekete Balázs.
Termékmenedzserek lettek a végzősök
Mint megtudtuk, az elvárásoknak megfelelők akár termékmenedzseri szintig is eljuthatnak a program végéig. A programot eddig 15-en végezték el. "A végzettek jelenleg túlnyomórészt Senior Brand Manager, illetve Brand Manager (termékmenedzser) munkakörben dolgoznak" - mondta el Fekete Balázs.
Projekteken dolgoznak a Procternél
A Procter and Gamble háztartási eszközöket, testápolási cikkeket gyártó és forgalmazó a program minimum 3 hónapos. "A jelentkezőknek ez idő alatt orientációtól függően a pénzügy, az értékesítés, a HR, az információmanagement és a logisztika területén kell bizonyítaniuk rátermettségüket. Feladataik összetettek: általában egy projektet szükséges kidolgozniuk és bevezetniük az adott területen. A HR-t megcélzóknak például feladata lehet egy olyan rendszer elkészítése és bevezetése öt országra vonatkozólag, amely rögzíti a szabadságolásokat" - tájékoztatott Dobi Kitti, a cég toborzási menedzsere.
Két teszt, három személyes interjú a rosta
A programban negyed-ötödéves, kiváló angol nyelvtudással rendelkező egyetemisták, vagy végzős főiskolások vehetnek részt. A felvétel folyamatos. A kiválasztási folyamat egy online és egy problémamegoldó teszt kitöltéséből, illetve három személyes interjúból áll. A kiválasztás angol nyelven is zajlik. Az interjúkon a kérdezők főleg korábbi tevékenységekről érdeklődnek, illetve a pályázók motiváltságát, rátermettségét vizsgálják.
1/2 következő oldal >>
1. Villámrajt a karrierépítésben a vezetőképző program
2. Német is kell a Gebrüder Weiss-nél
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?