kapubanner for mobile

Visszaállították az ügyeleti munkarendet a szolnoki Hetényi kórház központi műtőjében

Augusztustól ismét ügyeleti munkarendet vezettek be a szolnoki Hetényi kórház központi műtőjében dolgozó műtősnők számára, az átmeneti intézkedésre azért került sor, mert létszámuk ebben az évben már másodszor kritikus módon lecsökkent - közölte az intézmény megbízott vezetője szerdán az MTI-vel.

A műtősnők közül többen beteget jelentettek, és pótlásukat most nem tudjuk megoldani, mert a környékbeli kórházakból besegítőkre a szabadságolások miatt nem számíthatunk, a munkaerő-közvetítő pedig nem tudott szakképzett dolgozókat hozzánk irányítani - tette hozzá Sebestyén Mihály.
A megbízott vezető nem kívánt válaszolni arra kérdésre, hogy a műtősnők megbetegedése összefügg-e azzal, hogy egy szakmai bizottság júliusban kérésükre megvizsgálta az ügyeleti munkarend visszaállításának lehetőségét, és úgy döntött, marad az áprilistól érvényben lévő többműszakos munkarend.
Súlyponti kórház lévén a betegellátás biztonsága mindennél fontosabb, ezért határoztunk az ügyeleti rend ideiglenes visszaállítása mellett - indokolta a döntést Fejér Andor, az intézményt fenntartó megyei önkormányzat elnöke. Mint megjegyezte, remélhetőleg a pályázati úton megválasztandó, és októbertől munkába álló új főigazgatónak sikerül hosszú távra megnyugtatóan rendezni a kérdést.
A szolnoki Hetényi kórház központi műtőjében áprilistól a korábbi ügyeleti helyett a többműszakos munkarend van érvényben. Ezzel a műtősnők számára megszűnt az ügyeleti díj, ami anyagilag hátrányosan érintette őket. Akkor több dolgozó betegállományba ment, és szakszemélyzet számottevő csökkenése miatt néhány napig csak a nagyon sürgős operációkat lehetett végezni a központi műtőben.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek