Visszavezetik a munkaerőpiacra a fogvatartottakat
A fogvatartottak hatékonyabb felkészítése a szabadulásra és társadalmi, munkaerő-piaci reintegrációjuk segítése a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet a fővárosi kormányhivatal és fővárosi büntetés-végrehajtási intézetek vezetői írtak alá kedden Budapesten.
A dokumentumot Pesti Imre kormánymegbízott, továbbá Mészáros László és Schmehl János, a Budapesti Fegyház és Börtön, illetve a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka, valamint Pálvölgyi Ákos, a fővárosi kormányhivatal igazságügyi szolgálatának vezetője jegyzi.
A megállapodás értelmében az igazságügyi szolgálat jogász referense, utógondozó és pártfogó felügyelő munkatársai tájékoztatást, illetve segítséget nyújtanak a fogvatartottaknak alapvető jogaik érvényesítésében, így beadványok, okiratok szerkesztésében, lakhatási, hagyatéki, munka- és családjogi kérdések megválaszolásában, megoldásában, valamint megkezdik a fogvatartottak felkészítését a szabadulásra.
Pesti Imre kormánymegbízott elmondta: az ország legnagyobb kormányhivatala a budapesti, de nemcsak mérete, hanem szakmai igényessége okán is szeretne élen járni, új ötleteket adni, igazodási pontként szolgálni a közigazgatásban.
Csóti András vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás megbízott országos parancsnoka megemlítette, hogy a kormányhivatalok közül elsőként a budapesti írt alá ilyen jellegű megállapodást. Emlékeztetett, hogy a 2008-ben elkészült stratégiai programjuk legfontosabb pillére a fogvatartottak visszavezetése a társadalomba, és ebben - mint mondta - bizonyítottan jó szövetségesek a polgárok és az igazságszolgáltatási, közigazgatási szervek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a fogvatartottak gondozása, beilleszkedésük segítése a polgári életbe várható szabadulásuk előtt legalább fél évvel elkezdődik.
A megállapodást Csóti András és Kunfalvi Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálatának főigazgatója írta alá.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek