Visszavonja Schmitt Pál doktori címét a Semmelweis Egyetem szenátusa

Visszavonja Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címét a Semmelweis Egyetem szenátusa - jelentette be a testület ülését követő sajtótájékoztatón Tulassay Tivadar, az egyetem rektora csütörtökön.

Az egyetem szenátusa délután háromkor kezdte meg ülését, amelyen az utolsó napirendi pontok között szerepelt az államfő tudományos fokozatának ügye. Az egyetemen három óra után nem sokkal Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár is megjelent, ő nagyjából egy órával később távozott. Az MTI értesülése szerint az államtitkár egy másik napirendi pont megvitatására érkezett az ülésre.

A sajtó képviselőit az egyetem területére nem engedték be. A több mint háromórás szenátusi ülést követően az egyetem rektora sajtótájékoztatón számolt be az államfő kisdoktori címe ügyében hozott döntésről.

A rektor kifejtette: dr. Schmitt Pál 1992-ben készült "úgynevezett kisdoktori értekezésével kapcsolatban" az egyetem tényfeltáró bizottságot hozott létre. Mint kiemelte: a bizottság tényfeltáró munkájának ideje "talán hosszúnak tűnhet", ám ennek az a magyarázata, hogy a bizottság kizárólag az eredeti bibliográfiai jegyzékben szereplő művek beszerzése után tudott érdemben foglalkozni a hitelességgel. A szóban forgó hivatkozások viszont csak limitált számban álltak rendelkezésre, így az egyetemnek hosszas erőfeszítésbe telt, amíg az eredeti példányokat beszerezte - tette hozzá.

Mint elmondta, ezt követően a tényfeltáró bizottság a megállapításait az ügyben illetékes nemzeti erőforrás miniszterhez, Réthelyi Miklóshoz továbbította. Ugyanis - mint a rektor kiemelte - a törvényi rendelkezés értelmében az oklevelet érvényteleníteni - a Nemzeti Akkreditációs Bizottság indítványára és a nemzeti erőforrás miniszter kezdeményezésére - kizárólag a bíróság jogosult.

Mint emlékeztetett: a miniszter szerdán "illetékesség" hiányára hivatkozva visszaküldte a tényfeltáró bizottság jelentését. Ezért az egyetem doktori tanácsának elnöke csütörtök reggelre rendkívüli ülést hívott össze. A doktori tanács tagjai a bizottsági jelentést megismerve indítványozták az államfő doktori minősítésének visszavonását. Az ügyben viszont az egyetem szenátusa volt illetékes dönteni.

A szenátus csütörtök délután ült össze és úgy döntött: a Semmelweis Egyetem szenátusa megtárgyalta az államfő doktori értekezésével kapcsolatban létrehozott tényfeltáró bizottság jelentésének összegzését, az ahhoz fűzött különvéleményt, valamint az egyetemi doktori tanács határozatát. A tényfeltáró bizottság jelentésében foglaltakat elfogadva az egyetem szenátusa megállapította, hogy mivel az egykori pályázó úgynevezett kisdoktori dolgozata nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, az értekezés nem felel meg azoknak a szakmai, etikai kritériumoknak, amelyek az egyetemi doktorátus megszerzésének feltételei lennének.

Az egyetem szenátusa ezekre figyelemmel úgy döntött: visszavonja az államfő tudományos fokozatát - jelentette ki Tulassay Tivadar, majd közölte: a szenátus 33 igen és 4 nem szavazattal döntött a doktori cím visszavonása mellett.

Tulassay Tivadar hangsúlyozta: az egyetem mindhárom működési területén - így különösen a tudományos kutatásban - "jogilag és erkölcsileg megkérdőjelezhetetlen működésre" törekszik. Ennek részeként "a tudomány minden művelőjétől megköveteli a magas szintű felkészültséget és a tudományos etikai normák betartását". Mint kiemelte: a Semmelweis Egyetem a tudományos normák megsértését elítéli, és azokat a törvény adta lehetőségekkel élve szankcionálja.

A rektor kiemelte: amint az egyetem felhatalmazást kapott, 36 órán belül döntött a kérdésben. Továbbá - mint mondta - üdvözli a hazai tudományos élet prominens személyiségeinek az utóbbi időben tett nyilatkozatait, amelyekben felszólaltak a tényfeltáró bizottsági jelentés és a doktori tanács döntése mellett. A szenátus döntés után az egyetem az ügyet lezártnak tekinti - zárta beszédét a rektor.

A sajtótájékoztatón a Hallgatói Hálózat néhány tagja is részt vett. Ők - csakúgy, mint a doktori tanács döntésének délelőtti bejelentésekor - tapssal, ovációval fogadták az elhangzottakat.

A hvg.hu január 11-én írt arról, hogy Schmitt Pál 1992-es, 215 oldalas disszertációjának mintegy 180 oldala a bolgár Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának többnyire szó szerinti fordítása és átvétele. Későbbi állítások szerint egyes bekezdések szó szerint megegyeznek a német Klaus Heinemann tanulmányának részleteivel.

Január 25-én bejelentették, hogy a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja, Tóth Miklós 23-án létrehozta a plágiummal vádolt Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori disszertációját tanulmányozó tényfeltáró bizottságot.

Az államfővel kapcsolatos plágiumgyanú miatt felállított, a Semmelweis Egyetem által felkért testület megállapításainak összefoglalóját az intézmény kedden a honlapján hozta nyilvánosságra. A tényfeltáró bizottság jelentése szerint a doktori eljárás hiányosságokkal ugyan, de formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának, az egyetem azonban szakmai hibát követett el, amikor a szövegazonosságokat nem tárta fel időben.

Schmitt Pál Szöulban az MTI Hírcentrum tudósítójának szerdán úgy nyilatkozott: nem mond le a köztársasági elnöki posztról, és - mint közölte - számára a plágiumgyanút vizsgáló tényfeltáró bizottság végkövetkeztetése "egyfajta elégtétel".

Az államfő mondta, egy pillanatig sem gondolta, hogy le fog mondani, mivel szerinte nem azért választották a köztársaság elnökének, hogy húsz évvel ezelőtt milyen kisdoktorit írt, hanem "valószínű más egyéb kvalitások miatt". Leszögezte: a munkáját "változatlan felelősséggel" végzi.


Orbán: A köztársasági elnök személye sérthetetlen



A magyar alaptörvény szerint a köztársasági elnök személye sérthetetlen, én pedig ehhez tartom magam - nyilatkozta Orbán Viktor kormányfő a Petőfi Népének a Semmelweisz Egyetem doktori tanácsának csütörtöki döntését követően, de még a szenátus döntését megelőzően.

A Bács-Kiskun megyei lap online portálján, a baon.hu oldalon megjelent interjúban a kormányfő arra a kérdésre válaszolva hangsúlyozta ezt, amely azt tudakolta: szerinte le kellene-e mondania posztjáról Schmitt Pálnak.

A miniszterelnök a köztársasági elnök személyének sérthetetlenségéről szólva azt is megemlítette: annak tudatában mondja, amit mond, hogy ő már a negyedik köztársasági elnökkel dolgozik együtt.

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítés jöhet a győri Audinál, őket érintheti

Az Audi a hatékonyság és a versenyképesség erősítésével indokolja a lépést. Teljes cikk

Egyszerűsített foglalkoztatás: itt az új Efo kalkulátor 2026-ra

Január 1-gyel változott az egyszerűsített foglalkoztatás szabályozása. Így érdemes olyan kalkulátort használni, ami már az aktuális... Teljes cikk

Ekkora béremelést kapnak a vízügyi dolgozók

A kormány megbecsüli a vízügyi dolgozók áldozatos munkáját, a 2025-ben megkezdett béremelés idén is folytatódik - jelentette be az Energiaügyi... Teljes cikk