Vitvera László lesz a Genesis napelemgyárának igazgatója
A Genesis Solar Napelemgyártó Kft. tatabányai gyárának vezérigazgatójaként folytatja pályafutását Vitvera László, jelentette be a tőzsdén is jegyzett Genesis Energy.
Vitvera László a villamosmérnöki, majd híradástechnikai szakmérnöki diplomáját, valamint Ph.D. fokozatát a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte. Gazdasági és vezetői ismereteit az International Business School-on, a Közgazdaságtudományi Egyetemen és a Harvard Business School kurzusán fejlesztette. 1983 óta gyárakban, gyártáshoz közel dolgozik.
Fejlesztő mérnökként, később fejlesztési vezetőként dolgozott az Orionban, majd később különböző pozíciókban a Samsung Electronics, a United Technoligies Automotive, a SUOFTEC, a Magnetek és a Denson cégeknél szerzett tapasztalatot.
Pályája eddigi kiemelkedő állomása volt a Jabil Circuit Magyarország Kft. ügyvezető igazgatói posztja.
A floridai székhelyű amerikai gyártó magyarországi vállalatának a vezetőjeként 2000-ben egyedüli alkalmazottként kezdte a csapatépítést, a termelés beindítását. Hét éves ténykedése alatt a cég 2006-ra 3000 főt foglalkoztató és 200 milliárd forint feletti árbevételű gyárrá vált.
Vitvera László a Menedzserek Országos Szövetsége és a Menedzsment Fórum közös internetes szavazásának, 2006-os év menedzsere választásának egyik jelöltje volt.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?