kapubanner for mobile

Zala megyében csökkent az álláskeresők száma

Szeptember végén tízezren voltak munka nélkül Zala megyében. 4,5 százalékkal kevesebben, mint egy hónapja és 29 százalékkal kevesebben, mint tavaly augusztusban - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.

images

A korábbi években a pályakezdők számának mérsékelt emelkedése és a csökkenő szezonális munkaerő-kereslet miatt szeptemberben stagnált, vagy minimális mértékben emelkedett az álláskeresők száma, az idén viszont a közfoglalkoztatottak számának bővülése, valamint a nem támogatott munkahelyek számának emelkedése kedvezően hatott a munkaerő-piaci folyamatokra.

A hivatal tájékoztatása szerint csökkent a pályakezdő álláskeresők száma is: a tavaly szeptemberinél 460, az augusztusinál pedig 50-nel kevesebb fiatal keresett állást a kirendeltségek segítségével. Idén az ősz első hónapjában 1312 pályakezdő - az álláskeresők 12 százaléka - szerepelt a nyilvántartásban.

A munkaügyi központ adatai szerint szeptemberben a gazdaságilag aktív népesség 8,2 százaléka volt nyilvántartott álláskereső Zala megyében. Az álláskeresők aránya a legalacsonyabb (6 százalék) Keszthely térségében, de Lenti és Zalaegerszeg környékén is a megyei átlag alatti, 7,3 százalék az álláskeresési ráta. A legmagasabb a mutató a letenyei kirendeltség területén, de míg 2013 szeptemberében az álláskeresők aránya meghaladta a 15 százalékot, idén 11 százalékra csökkent a mutató a térségben.

Szeptemberben 1,6 ezer ember került a nyilvántartásba, a legnagyobb számban segédmunkások, alkalmi munkások, egyéb egyszerű foglalkozásúak. Ugyanakkor több mint 2150 álláskeresőnek szűnt meg a regisztrációja, közülük csaknem 600 ember az elsődleges munkaerőpiacon tudott elhelyezkedni.

Idén összesen 13,9 ezer álláskereső állt munkába Zala megyében: 7,6 ezren támogatott foglalkoztatás keretében helyezkedtek el. A foglalkoztatók szeptemberben 1,9 ezer üres álláshelyet jelentettek be, aminek több mint feléhez igényeltek támogatást.


Kiket keresnek a munkaadók?



Idén összesen 8,3 ezer nem támogatott, új álláshelyet jelentettek be Zala megyében, 1,5 ezerrel többet, mint az előző év hasonló időszakában. Az állások elsősorban segéd- és alkalmi, valamint bolti eladói, adminisztrátori, lakatos, bútorasztalos, tehergépkocsi-vezetői és kárpitos munkakörre vonatkoztak.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk