kapubanner for mobile

Zalában tartanák a fiatalokat

A nyugat-dunántúli régió felsőoktatásának megőrzését, munkaerő-piaci felzárkóztatását és gazdasági erősödését segítheti elő az a keretmegállapodás, amelyet vasárnap írtak alá a Budapesti Gazdasági Főiskola, a Zala megyei és a zalaegerszegi önkormányzat, valamint a Zalaegerszeg Felsőoktatásáért Közalapítvány vezetői.

Az együttműködéssel hosszú távon is megakadályozható a fiatalok elvándorlása a térségből, illetve megoldódhat a megye értelmiségének utánpótlása is - emelte ki Gyimesi Endre, Zalaegerszeg fideszes polgármestere az eseményen.

Sándorné Kriszt Éva a közös célokról azt mondta, hogy a régió diákjainak olyan képzéseket kínálnak, amely lehetővé teszi, hogy lakóhelyük közelében végezhessék el a tanulmányaikat. Az együttműködésnek köszönhetően még inkább követni lehet a munkaerő-piaci igényeket, így a végzős hallgatók a diploma megszerzése után nagyobb eséllyel tudnak majd elhelyezkedni a lakóhelyük közelében.

MNO/MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek