kapubanner for mobile

100 ezer emberen a közmunka sem segít

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

November végéig 350,5 ezer álláskeresőt tartott nyilván a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, 14,1 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ilyenkor. 57,8 ezer ember jelentős része viszont sajnos nem rendes munkát kapott, hanem közmunkás lett. Tíz éve nem volt ilyen kedvező november.

A kereső korú magyaroknak 5,1 százaléka regisztrált álláskereső, novemberben 62,9 ezren kérték, hogy vegyék őket nyilvántartásba, 92,8 százalékuk már nem először munkanélküli.

Az álláskeresők 28,1 százaléka - összesen 98,3 ezer ember - tartósan, vagyis több mint egy éve keresett már munkát. 2,9 százalékkal kevesebben tartoztak ebbe a csoportba, mint tavaly. Idén novemberben az álláskeresők 28,1 százaléka több mint egy éve keresett munkát.

Az összes álláskereső 12 százaléka, vagyis 42 ezer ember pályakezdő volt.

Az álláskeresők 43,3 százaléka legfeljebb általános iskolát végzett, 51,2 százaléka középfokú iskolai végzettséggel rendelkezett. A középfokú végzettséggel rendelkezők 29,5 százaléka végzett szakiskolát vagy szakközépiskolát, 46,6 százaléka szakmunkásképzőben szerzett, 4,4 százalék-a technikumi továbbá 19,5 százaléka gimnáziumi végzettséggel bírt.

Az NFSZ adatai szerint novemberben 175,6 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 33,4 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek.

Az álláskeresők közel fele (49,8 százalék) semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

Novemberben a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 7,9 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 5,1 százalékos értéket mutatott. A legalacsonyabb értékekkel továbbra is GyőrMoson-Sopron megye (2,2 százalék, illetve 1,5 százalék) rendelkezett, emellett megemlíthető még a 2 kedvező munkaerő-piaci mutatókkal rendelkező területek között Budapest, Vas, Pest, Komárom-Esztergom, illetve Veszprém megye is.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15-74 éves munkanélküliek száma a 2015. augusztus - 2015. októberi gördülő negyedévben 290,1 ezer főt tett ki, amely 6,4 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett. A munkanélküliségi ráta az előző év azonos időszakához képest 0,7 százalék-ponttal volt kevesebb.

A foglalkoztatók összesen 75,2 ezer üres álláshelyet jelentettek be novemberben, ezek 81,0 százalékához igényeltek támogatást.

A legtöbb új munkaerőigény Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Jász- Nagykun, Szolnok és Békés megyébe koncentrálódott, ezeken a területeken jelentették be azállások 43,8%-át. Összességében 2015. novemberben 141,8 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre,
amelyből a zárónapon 75,7 ezer maradt üres, betöltetlen.

Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 57,3 ezer volt, ezek túlnyomó része a közfoglalkoztatáshoz tartozott.

2015. novemberben a foglalkoztatók 626 embert bocsátottak el csoportos
létszámleépítés eredményeként. A legnagyobb létszámú elbocsátás a Közép-Dunántúli régiót érintette, aminek tetemes része a Komárom-Esztergom megyéhez tartozott, ahol 234 ember veszítette el az állását. Ezen kívül 100 főt meghaladó leépítés csak a fővárosban történt.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek