126 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba idén
Egy év alatt negyedével nőtt a felsőoktatásba jelentkezők száma, közölte a kulturális és innovációs miniszter. Tavaly 99 ezren jelentkeztek, vagyis Csák János szerint az emelkedés azt jelenti, hogy nőtt a felsőoktatási képzési rendszer vonzereje.
Csák János felidézte, az elmúlt öt évben a felsőoktatási rendszerben nagyon sok változtatást léptettek életbe, ezek azt szolgálták, hogy minél több jogosítványt adjanak oda a családoknak, a fiataloknak, és egyben kielégítsék Magyarország gazdasági és kulturális igényeit - írja az MTI.
A miniszter emlékeztetett, ezért kezdeményezték tavaly - sok konzultáció után - a felvételi rendszer megváltoztatását, és ezért adtak több jogosítványt az egyetemeknek. Csák János kiemelte azt is, sokkal többen jelentkeztek a felsőoktatásba hátrányos helyzetű járásokból, mint korábban. Külön örömtelinek nevezte, hogy a tanár, a tanító és az óvodapedagógus szakokra is a korábbinál többen jelentkeztek.
A részleteket ismertetve Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára arról beszélt, a megújult magyar felsőoktatásba 126 449-en jelentkeztek, az immár teljes elektronikus felvételi eljárás keretében. A megújított felvételi rendszer 27 százalékkal növelte a jelentkezői számot. Továbbá százezer olyan leendő hallgató jelentkezett, akinek nincs diplomája. Ez utóbbi szám 26 ezerrel nagyobb a tavalyinál, azaz az átlagot meghaladóan, 34 százalékkal nőtt a diplomával még nem rendelkező jelentkezők száma - közölte.
Az államtitkár elmondta, minden ötödik jelentkező műszaki, természettudományi, matematikai vagy informatikai területre szeretne bejutni. Az idősebbek esetében is erőteljes az emelkedés: 32 százalékkal többen jelentkeztek. A legidősebb jelentkező 75 éves, ő germanisztika szakon szeretne tanulni.
Hankó Balázs kitért arra is, hogy nőtt a vidéki felsőoktatási intézmények népszerűsége: a nyíregyházi egyetemre 60, a miskolcira 40 százalékkal nőtt a jelentkezők száma, de a dunaújvárosi, a soproni és a veszprémi intézménybe is átlag feletti számban szeretnének bejutni hallgatók. Az államtitkár kiemelte, hogy a magyar felsőoktatásban tizenegy egyetem "elitligás", azaz a világ egyetemeinek legjobb öt százalékában van.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?