30 százalékos béremelést követel a BKV-s szakszervezet
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatVálaszként a BKV 0 százalékos ajánlatára 30 százalékos béremelést követel a Egységes Közlekedési Szakszervezet - mondta Nemes Gábor elnök.
A 168 óra cikke szerint az elmúlt öt évben a járművezetők bére szinte semmit nem emelkedett, míg a vezető beosztásúak fizetése ugyanennyi idő alatt havonta átlagosan 200 ezer forinttal lett több. A BKV-nál egyelőre 0 százalék a munkáltatói ajánlat.
Felháborítónak tartja a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet, hogy miközben az állami cégeknél az elkövetkező 3 évben összesen 30 százalékkal emeli a kormány a béreket, s a versenyszférában is két számjegyű alkukról hallani, az önkormányzati cégeknél 0 vagy legfeljebb 2-3 százalékban lehet reménykedni. Az EKSZ ezért nem is furcsállja, hogy mostanában az egyébként széthúzó szakszervezetek is összefognak, s egységesen 30 százalékot követelnek - mondta Nemes Gábor a 168 órának.
Az elnök emlékeztet, szakszervezetük már tavaly év végén bejelentette az idei béremelési igényét, 15+5 százalékot kér erre az évre (az 5 százalék a messze leszakadt bérek felzárkóztatására kell), s készségesen tárgyalna a 3 éves, 30 százalékos emelésről is. Mivel a BKV vezetése eddig 0 százalékos ajánlattal állt elő, a cégnél működő többi érdekvédelmi csoport többsége korábban nem merte olyan magsara tenni a lécet, mint az EKSZ, kétszámjegyű követelés helyett néhány százalékkal is beérték volna - magyarázza Nemes.
Az Egységes Közlekedési Szakszervezet azonban már 2013-ban és 2016-ban sem írta alá a bérmegállapodást, mert nem értett egyet más szakszervezetek és a cégvezetés közötti, szégyenteljes alku árán született végeredménnyel.
Nemes szerint a BKV-nál hosszú évek óta minősíthetetlen a bértárgyalások menete, szinte minden januárban az a forgatókönyv, hogy a cégvezetés a fővárosi önkormányzatra és a főpolgármesterre mutogatva 0 százalékot ajánl.
168 óra

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?