5 informatikai munkakör, amit megtanulhat 4 hónap alatt
Milyen pozíciókba juthat el célzott képzéssel 4 hónap alatt egy jó tanulási képességekkel rendelkező, de korábban az informatikában nem dolgozó munkavállaló? Mekkora fizetésre számíthat kezdőként? Ezt foglalta össze az IseeQ fejvadász cég annak kapcsán, hogy az állam négy év alatt 4 ezer informatikai fejlesztő képzését támogatja egy most indult program keretében.
Az „Informatikai fejlesztői karrier start program” erre a pozícióra képez szakembereket 3-4 hónapos tanfolyamokkal. A jelenség nem újdonság, két éve több versenypiaci szereplő is beszállt ebbe, látva a munkaadói és a munkavállalói igényeket. Logikus gondolkodással, kitartással, elhivatottsággal, legalább középszintű angoltudással el lehet helyezkedni négy hónap után. A junior programozó felügyelet mellett minimális hozzáadott értéket képes előállítani, azonban további tanulás vár rá későbbi munkahelyén mentori segítséggel.
A legkeresettebb programnyelvek: Javascript, Java, PHP, Ruby, C#.
Kezdő fizetés: nettó 250-350 ezer forint
UX designer / UX researcher
Az UX jelentése: user experience (felhasználói élmény). Ide minden beletartozik, ami egy internetes oldalt vagy applikációt trendivé, könnyen használhatóvá, kellemes kinézetűvé tesz. A designer inkább a kinézetért felelős, megtalálja az egyensúlyt a design és a használhatóság között. A researcher pedig tényeket, kutatási adatokat gyűjt a tervezéshez, például analitikai eszközökkel méri a felhasználói viselkedést.
Kezdő fizetés: nettó 200-300 ezer forint
Technical writer
Műszaki affinitás, jó íráskészség és magas szintű idegennyelv-tudás (például angol) kell hozzá. A technical writer olyan műszaki jellegű dokumentációt képes írni, amely segíti adott termék vagy szolgáltatás használatát. Ez lehet online súgó, felhasználói kézikönyv vagy útmutató. A technical writer képes leegyszerűsíteni az információt a felhasználó számára érthető formában, tud vizualizálni például infografikával. A kezdő munkavállaló egyszerűbb szoftverek leírását tudja elkészíteni. Bölcsészeknek karrierváltási opció lehet.
Kezdő fizetés: nettó 300 ezer forint
Tesztelő
Ő az, aki ellenőrzi, hogy egy indulás előtt álló weboldalon működnek-e a funkciók (a gombra kattintva eljut-e az ember oda, ahová szeretne), az esetleges hibákat pedig dokumentálja. Monotóniatűrést és precizitást igénylő munka. E pozíció egy részét már átvették az automaták, ám manuális tesztelőre valószínűleg még sokáig szükség lesz.
Kezdő fizetés: nettó 200-250 ezer forint
IT helpdesk
Ügyfélszolgálati munkakör, melynek összetettségtől függően több szintje létezik. 4 hónapos képzés után az 1-es szintű helpdesk pozíció jöhet szóba. Üzleti szolgáltatóközpontban (a szaknyelvben shared service center) magas szintű angoltudás kell hozzá írásban és szóban. Az IT helpdesk itt a világ különböző részeiről érkező kérdéseket-problémákat kezeli chaten, telefonon.
Kezdő fizetés: nettó 250 ezer forint
„Az informatika az egyik legjobban fizető iparág, a megszerzett tudás a nemzetközi álláspiacon is kamatoztatható. Az itt működő cégek ezen kívül igényes irodai környezetet és fejlődési lehetőséget kínálnak. Egyre többen ismerik ezt fel. Sok példát látok karrierváltásokra szinte minden iparágból: könyvtárosok, jogászok, bolti eladók kezdenek új pályát akár 40 évesen is” - mondja a trendekről Püski Tamás, az IseeQ Kft. operatív vezetője.
Az IseeQ-ról:
A céget négy fiatal fejvadász alapította 2012-ben Budapesten. Informatikusok, mérnökök, értékesítők, pénzügyi és marketing szakemberek közvetítésére specializálódott elsősorban érett fázisú technológiai startup cégek (a szaknyelvben scale up) számára. 2015-ben már a 10 legnagyobb forgalmú magyarországi fejvadász cég között jegyzik. Az IseeQ egyik leányvállalata, az xLabs az alapítója a régió legnagyobb startup versenyének, a „Central European Startup Awards”-nak, amely Ausztriától Bulgáriáig 10 ország legjobb startup cégeit ismeri el.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A tehergépkocsi-vezető olyan szakember, aki áruk szállítását végzi teherautóval belföldön és/vagy nemzetközi viszonylatban. Teljes cikk
A futár olyan munkakör, amelynek lényege küldemények (csomagok, levelek, iratok, ételek stb.) eljuttatása egyik helyről a másikra meghatározott időn belül. Teljes cikk
A biztonsági őr olyan munkakör, amelynek célja emberek, épületek, területek és értékek védelme, valamint a rend és biztonság fenntartása. Teljes cikk
- Felmérés: világszerte minden ötödik ember munkahelyet váltana egy éven belül 1 hete
- 10 tipp sikeres karrier és vállalkozás építéséhez 2 hete
- Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken 2 hete
- A mentorprogram, mint a sikeres beilleszkedés kulcsa 1 hónapja
- Új esély a munkaerőpiacon: több mint 26 milliárdból támogatják a roma nők foglalkoztatását 1 hónapja
- 3% alatt? Új lehetőség az Otthon Start hiteleknél 1 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Bakos Dóra 1 hónapja
- Íme az új munkáltatói ígéret, ez ma a legerősebb megtartó erő a cégeknél 1 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 1 hónapja
- A felsőfokú végzettségűek aránya nemek szerint hazánkban és az EU-ban 1 hónapja
- A nem nappali képzésben részt vevő hallgatók számának alakulása 1 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa