kapubanner for mobile

A bürokrácia csökkentése elbocsátást jelent?

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint vagy elbocsátásokra, vagy jelentős bércsökkentésre lehet számítani a köztisztviselői és közalkalmazotti szférában. Ezt a párt Kósa Lajos, a Fidesz alelnökének arra a bejelentésére reagálta, hogy a következő időszak fontos feladata a bürokrácia csökkentése.

Varju László, az ellenzéki párt színeiben politizáló független országgyűlési képviselő arra reagálva közölte kedden, hogy a Fidesz alelnöke, Kósa Lajos a TV2 Mokka című műsorában a bankok elszámoltatása mellett a következő időszak másik fontos feladatának a bürokrácia csökkentését nevezte.

Tekintettel arra, hogy a köztisztviselői és közalkalmazotti szférában a bérköltség a legnagyobb, ahhoz, hogy ezermilliárdos tételben lehessen ebből állami bevétel, az több százezer ember esetében jelenthet akár húszszázalékos jövedelemcsökkenést - írta az ellenzéki politikus.

A DK tanulságosnak tartja a Fidesz alelnökének véleményét, mert 2010 óta jelentősen nőtt a bürokrácia, az állami alkalmazottak száma. Az ellenzéki párt arra szólítja fel a kormányt, hozza végre nyilvánosságra "a készülő megszorító csomag" minden részletét - olvasható a közleményben.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek