kapubanner for mobile

A cégek ötöde törvényt sért a nők fizetése miatt

A legnagyobb cégek közül is szinte minden ötödik folyamatosan megsérti a jogszabályokat, amikor alacsonyabb bért fizet női alkalmazottainak ugyanazért a munkáért – derül ki az itthoni Egyenlő Bánásmód Hatóság brit megfelelője, az Equal Opportunities Comission jelentéséből.

A felmérésben 870 munkaadót kérdeztek meg, azok bérkifizetési rendszerét vizsgálva. 16 százalékuk törvénytelenül diszkriminálja női dolgozóit, amikor férfitársaikkal együtt végzett ugyanolyan beosztásban előbbieknek kevesebb fizetést ad.

Az Equal Opportunities Comission (EOC) szerint a helyzet valójában sokkal rosszabb lehet, hiszen ezek a cégek önként vetették alá magukat a vizsgálatnak. A szomorú az, hogy közöttük is 16 százaléknál semmi mással nem volt magyarázható a bérkülönbség, csak a gyengébbik nem diszkriminációjával. Ráadásul néhány esetben azt tapasztalták, hogy a nőket rutinszerűen fizetik meg rosszabbul, mint férfi kollégáikat.

A nőket a nagyvállalatoknál is általában alacsonyabb kezdőfizetéssel veszik fel és sokkal tovább kell bizonyítaniuk, amíg előléptetik őket, illetve felsővezetői pozíciót kapnak. Az eredmények mögött az esetek nagy részében a szüléstől és az otthonmaradástól való félelem lapul.

A Lloyds TSB-nél a vizsgálódás kimagaslóan nagy különbségeket tapasztalt a nemek fizetésében. A pénzintézetnél a férfi dolgozókat átlagon felüli bónuszokkal jutalmazták, hogy megtartsák őket. A női dolgozókat azonban egyáltalán nem részesítették hasonló juttatásokban. Ráadásul az erősebbik nem képviselői folyamatosan magasabb kezdő fizetéssel helyezkedhettek el a Lloydsnál, mint női társaik. A pénzintézet az EOC felmérése óta felülvizsgálta bérkifizetési gyakorlatát.

A The Guardian szerint egy évvel korábban a férfi és a női fizetések közti különbség Nagy-Britanniában 17 százalék volt a 8 órás munkák esetében és 38 százalék a részmunkaidőben dolgozóknál. Ez jelentős előrelépés a 2000-es adatokhoz képest, amikor a különbség 20 és 41 százalék volt.


  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek