A DK szerint kárpótolni kell a rokkant nyugdíjasokat
A Demokratikus Koalíció sürgeti, hogy a kormány kártalanítsa azokat a rokkantnyugdíjasokat, akiknek jogsértő módon változtatták meg a minősítését - írják sajtóközleményükben.
A DK szerint a kabinet olyan szempontrendszert alakított ki, amelynek alapján munkaképtelen vagy alig munkaképes embereket minősítettek át egészségesekké, emiatt sokan elveszítették rokkantnyugdíjukat, közgyógyellátásukat és gyógyszertámogatásukat - hangsúlyozta Dobrev Klára.
Emlékeztetett, hogy azóta már az Alkotmánybíróság (Ab) is alaptörvényellenesnek nyilvánította az intézkedést. A testület idén március 31-ig adott időt a helyzet rendezésére.
A Demokratikus Koalíció ezért olyan törvényjavaslatot nyújtott be, ami megszüntetné az alkotmányellenes állapotot és visszamenőlegesen, kamatostól fizetné ki az elveszített járandóságokat - közölte. Az indítvány azt is tartalmazza, hogy rokkantnyugdíjat később nem lehet elvenni.
MTI

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek