kapubanner for mobile

A határok nem állítják meg a pályakezdőket

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A jövő munkavállalói készek akár többször is országot váltani a megfelelő munkahelyért. A megváltozott munkavállalói preferenciák a munkaadókat is válaszra késztetik, hiszen a képzett munkaerőért folytatott verseny egyre élesebb - derült ki a portálunkhoz eljuttatott nemzetközi kutatásából.


A KPMG több mint 300, a világ vezető egyetemein és főiskoláin tanuló, üzleti szakirányra specializálódott egyetemistát kérdezett meg karrierterveikkel, elvárásaikkal és motivációikkal kapcsolatban.
Szinte az összes diák (94 százalék) úgy gondolja, a jó karrier építéséhez fontos, hogy kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezzen.

A válaszadók 89 százaléka felkészült arra is, hogy akár többször is más országba költözzön a megfelelő munka érdekében. A diákok csupán 23 százaléka szerint valószínű, hogy egy cégnél fog dolgozni karrierje folyamán, míg 27 százalékuk számára ez elképzelhetetlen.

Az egyetemisták mintegy fele (46 százalék) úgy gondolja, a jelenlegi instabil környezet megnehezíti a munkakeresést tanulmányaik befejezése után, míg 60 százaléka aggódik amiatt, hogy egy újabb pénzügyi válság jelentős hatással lenne karrierjük alakulására.

A pályakezdőket ma már nem csupán a fizetés motiválja - áll a felmérésben. A válaszadók 89 százaléka számára fontos például az, hogy a munkájuk pozitív és fenntartható változást hozzon a társadalom számára. A megkérdezettek 92 százaléka azt is fontosnak tartja, hogy a szervezet, amelynél dolgoznak, hozzájáruljon egy jobb világ kialakulásához.

A válaszadók 67 százalékának világos elképzelései vannak arról, milyen szakmában szeretnének elhelyezkedni miután megszerezték diplomájukat: a legnépszerűbb szakterületek a pénzügy (44 százalék) és a szakmai szolgáltatások (23 százalék). Annak ellenére, hogy csupán 10 százalékuk szeretne a technológiai szektorban dolgozni, 66 százalékuk szerint ez az iparág lesz a legsikeresebb a következő 20 évben.

- A magyar piacon azt tapasztaljuk, hogy a pályakezdők a szakmai fejlődési lehetőséget, a fiatalos, dinamikus környezetet és a jó társaságot keresik egy munkahelyen - mondta Emri Zsuzsanna, a KPMG Magyarország HR-igazgatója. Emellett természetesen fontos számukra a versenyképes kompenzációs csomag, a hosszabb távon is vonzó, kiszámítható karrier valamint a munka és magánélet egyensúlya.

- A KPMG magyarországi irodája nem csak a hazai piacon aktív, külföldről is toborzunk munkavállalókat - külföldieket és hazatérő magyarokat egyaránt - akik nyelvtudásukat szinte bármelyik nyitott pozíciónkban kamatoztatni tudják. Nemzetközi adóügyviteli csoportunkban, ahol elengedhetetlen a kiváló nyelvismeret, sok munkatársunk az angol mellett további két-három nyelvet beszél, és összesen közel harminc nyelven tudnak kommunikálni - mondta a HR-igazgató.

A KPMG globális HR-vezetője szerint az egyetemisták ma már nem egy adott országhoz kötötten keresik az ambícióiknak és képességeiknek megfelelő karrierlehetőségeket. Sőt, nem csak egy szerepben és egy országban gondolkodnak, hanem gyakran akár 2-3 különböző karriert is elindítanak. -Azoknak a szervezeteknek van lehetősége kitűnni a munkaadók közül, amelyek többféle karrierutat tudnak kínálni különböző országokban - mondta Rachel Campbell.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek