kapubanner for mobile

A hazai vendéglátás túl van a mélyponton

Az utóbbi években ugyanis - főleg a Balaton környékéről - egyre-másra jöttek az aggasztó hírek. Sokan már tavaly összeomlástól tartottak, és különböző eszközökkel próbáltak meg túllendülni az emberhiányon van, aki Thaiföldről hozott munkaerőt, de olyan is, aki prémiumot is felajánlott azoknak, akik dolgos kezeket visznek az egységükhöz - tudta meg az atv.hu.

images

A szakmában dolgozók szerint nincsen pontos statisztika arról, hogy mennyien dolgozhatnak ma a vendéglátásban, abban viszont egyetértenek: több ezer embert bírna még el az ágazat, sőt, Csapody Balázs, a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke ezt a számot 20 ezerre teszi.

Közben a turizmus, mint kiemelt kormányzati terület, fejlődik, ezáltal további tízezrek megélhetését is biztosíthatná. Ez utóbbiról már Gál Pál Zoltán beszélt az atv.hu-nak. A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének elnöke itt a 2030-as turisztikai stratégiai programot hozta fel támpontként, ami 40-50 ezer munkahely megteremtésével számol az ágazatban.

atv.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek