A Jobbik megváltoztatná a munka törvénykönyvét
Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke elmondta haladéktalanul megváltoztatnák a munka törvénykönyve egyes előírásait annak érdekében, hogy csökkenjen a munkavállalók kiszolgáltatottsága, és erősödjön a szakszervezetek működése - fejtette ki.
Példaként említette, szeretnék elérni, hogy a szakszervezeti vezetők munkabérét ne állhassa az a munkaadó, amellyel szemben az illetőnek fel kellene lépnie a dolgozók érdekében. Ehhez állami forrásokat különítenének el
Újratárgyalnák a multinacionális cégek kormányzattal kötött stratégiai szerződéseit. Z. Kárpát Dániel azt is mondta: noha nem multiellenesek, ugyanakkor ezen cégektől is megkövetelik a szabályok betartását. Tarthatatlannak nevezte, hogy több ezer milliárd forint nyereség távozik az országból lényegi adófizetés nélkül, egybek mellett az informatikai vagy gyártási technológia bérlésének indokával.
A Jobbik alelnöke kitért arra is, hogy béruniós koncepciójuk a munkabérek lassú és kiszámítható felzárkózását tenné lehetővé a nyugat-európai átlaghoz.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?