kapubanner for mobile

A kormány újabb négy megyére terjeszti ki a munkaerő-piaci reformprogramot

A teljes foglalkoztatás elérése érdekében a kormány júliustól újabb négy megyére, Csongrádra, Békésre, Somogyra és Baranyára is kiterjeszti a munkaügyi hivatalok hatékonyságát növelő reformprogramot – jelentette be Varga Mihály.

A pénzügyminiszter az MTI-nek elmondta: a tavaly augusztusban indított program eredményes, eddig több mint 21 ezer ember munkába állásához járult hozzá a keleti országrészben, amelynek köszönhetően folyamatosan csökken az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak száma.

A miniszter hangsúlyozta: a kormány célja, hogy a magas munkaerő-keresleti igényt a még meglévő munkaerő-tartalékkal, főként a közfoglalkoztatottakkal, az inaktívakkal és álláskeresőkkel töltse be. Elmondása szerint az eddigi eredmények jól jelzik, hogy a vállalati kapcsolattartás erősítésével és a hatékonyabb kiközvetítéssel nagyobb arányban vonható be a munka világába a rendelkezésre álló munkaerő-tartalék.

Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében a programnak köszönhetően duplájára nőtt a sikeres kiközvetítések száma az egy évvel korábbihoz képest. A második ciklusban sorra kerülő Nógrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében az utóbbi hónapok tapasztalata alapján több mint 80 százalékkal többen találtak munkát. A mostani bővítéssel összesen már tíz megyében zajlik a program – összegezte.

A munkanélküliségi arány mellett a tartós munkanélküliség időtartama is folyamatosan csökken Magyarországon – mutatott rá Varga Mihály. Hozzátette, hogy ezt a folyamatot tovább segítheti a reformprogram, hiszen az így elhelyezkedők 96 százaléka három hónap elteltével is munkaviszonyban állt.

A legfrissebb adatok szerint a munkanélküliségi ráta is fokozatosan csökken, már 3,4 százalékra süllyedt, ami a negyedik legalacsonyabb az Európai Unióban. A cél, hogy a meglévő, közel félmilliós munkaerő-tartalék aktivizálásával a munkanélküliség szintje tovább csökkenjen, és megvalósuljon a teljes foglalkoztatottság Magyarországon – hangsúlyozta a pénzügyminiszter.

MTI

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes

Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk

Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk

Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban

Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk