A munkaadók 14 százaléka bővít, 5 százaléka elbocsát
Nem változott érdemben a magyarországi munkaadók munkaerő-felvételi kedve, mivel hasonlóan 2015 negyedik negyedévéhez, 2016 első három hónapjában is a megkérdezett vállalatok 14 százaléka tervez létszámbővítést a Manpower legfrissebb előrejelzése szerint.
A munkaerő-piaci szolgáltató cég kedden Budapesten sajtótájékoztatón bemutatott felmérése szerint a munkáltatók 5 százaléka elbocsátásokkal számol, döntő többségük azonban nem tervez változást a dolgozók létszámában 2016 első negyedévében.
Dalányi László, a ManpowerGroup Magyarország ügyvezető igazgatója kiemelte: a felvételi szándék nem változott az előző negyedévhez képest, viszont 4 százalékponttal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A felvételt és elbocsátást tervezők arányának különbségéből számított Manpower munkaerő-piaci mutató értéke, szezonálisan kiigazítva, 11 százalék. A felmérés kezdete, 2009 harmadik negyedéve óta már két egymást követő negyedévben a legerősebb a mutató értéke - mondta az ügyvezető igazgató.
Dalányi László hangsúlyozta: Magyarországon egyre nagyobb problémát jelent a szakemberhiány és az alacsony bérek miatt egyre többen külföldön vállalnak munkát. Míg az olcsó munkaerő egy pontig vonzóvá tehet egy országot a befektetők számára, bizonyos szinten túl olyan munkaerőhiányt okoz, amely már a versenyképességet is veszélyezteti - fejtette ki.
Az előrejelzés szerint a kilenc vizsgált ágazatban a munkaadók a dolgozói létszám bővítését tervezik a következő három hónapban, a legerősebb felvételi kedvet a vendéglátóiparból jelentették, a mutató értéke plusz 21 százalék. A köz- és szociális szférában és a kereskedelemben 7 százalékos növekedéssel számolnak, a leggyengébb, plusz 4 százalékos mutatót pedig a közüzemi szolgáltatások munkaadói jelentették.
Éves összehasonlításban a legnagyobb mértékben, plusz 17 százalékponttal a vendéglátás erősödött, az építőipar munkaadói azonban 5 százalékpontos csökkenést jelentettek az előző év azonos időszakához képest - tette hozzá Dalányi László.
A következő negyedévben mind a nyolc régió munkaadói növekvő felvételi kedvvel számolnak. A legnagyobb mértékű bővülést az észak-magyarországi munkaadók várják: itt plusz 21 százalékon áll a mutató. Komoly felvételi kedvről számoltak be a nyugat-dunántúli és a közép-dunántúli munkáltatók is, előbbi mutatója 18, utóbbié pedig 12 százalék - ismertette az ügyvezető igazgató.
Dalányi László, a ManpowerGroup Magyarország ügyvezető igazgatója kiemelte: a felvételi szándék nem változott az előző negyedévhez képest, viszont 4 százalékponttal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A felvételt és elbocsátást tervezők arányának különbségéből számított Manpower munkaerő-piaci mutató értéke, szezonálisan kiigazítva, 11 százalék. A felmérés kezdete, 2009 harmadik negyedéve óta már két egymást követő negyedévben a legerősebb a mutató értéke - mondta az ügyvezető igazgató.
Dalányi László hangsúlyozta: Magyarországon egyre nagyobb problémát jelent a szakemberhiány és az alacsony bérek miatt egyre többen külföldön vállalnak munkát. Míg az olcsó munkaerő egy pontig vonzóvá tehet egy országot a befektetők számára, bizonyos szinten túl olyan munkaerőhiányt okoz, amely már a versenyképességet is veszélyezteti - fejtette ki.
A Manpower kutatása reprezentatív minta alapján, 750 magyarországi munkaadó megkérdezésével készült. A felmérést világszerte 42 ország 59 ezer munkáltatójának bevonásával is elkészítették. Nemzetközi összehasonlításban Magyarország Szingapúrral és Kolumbiával áll egy szinten. A legmagasabb, plusz 42 százalékos értéket Indiában, a legalacsonyabbat, mínusz 13 százalékot Brazíliában mérték.
Éves összehasonlításban a legnagyobb mértékben, plusz 17 százalékponttal a vendéglátás erősödött, az építőipar munkaadói azonban 5 százalékpontos csökkenést jelentettek az előző év azonos időszakához képest - tette hozzá Dalányi László.
A következő negyedévben mind a nyolc régió munkaadói növekvő felvételi kedvvel számolnak. A legnagyobb mértékű bővülést az észak-magyarországi munkaadók várják: itt plusz 21 százalékon áll a mutató. Komoly felvételi kedvről számoltak be a nyugat-dunántúli és a közép-dunántúli munkáltatók is, előbbi mutatója 18, utóbbié pedig 12 százalék - ismertette az ügyvezető igazgató.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?