A munkaerőhiány ellenére is 242 ezren állást keresnek Magyarországon
A nyilvántartott álláskeresők száma 5 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a 2018. decemberi zárónapon 241 900 álláskereső szerepelt, csaknem 13 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál.
Iskolai végzettséget tekintve decemberben az álláskeresők 43,8 százaléka legfeljebb általános iskolai, 50,3 százalékuk középfokú, 5,9 százalékuk pedig felsőfokú végzettséggel rendelkezett.
Decemberben 39 200 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 8,8 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző évinél 5,3 százalékkal kevesebb volt.
Az álláskeresők 8,8 százaléka, 21 500 volt pályakezdő. A legtöbb pályakezdő fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartották nyilván, de Hajdú-Bihar és Baranya megyében is jelentős a regisztrált pályakezdő álláskeresők száma.
Az álláskeresők 27,4 százaléka, 66 200 ember tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 7,1 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál.
Az év utolsó hónapjában 34 200 volt a 25 év alatti és 62 800 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 14,1, illetve 25,9 százalékot tett ki.
Az NFSZ adatai szerint decemberben 136 500 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 48,1 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 43,6 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.
A foglalkoztatók 27 900 új betölthető álláshelyet jelentettek be decemberben, ezek 57,7 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 16 100 volt, amelynek 73,2 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott. A legtöbb támogatott álláshelyet Budapesten, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megyében hirdették meg.
Decemberben 108 600 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből a zárónapon 72 100 maradt betöltetlen.
Az év utolsó hónapjában 442 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek gyártását, az egészségügy, oktatás, kultúra, egyéb szociális szolgáltatást, a hidraulikus, pneumatikus berendezés gyártását, az egyéb kiadói tevékenységet és a vagyonkezelést, területileg pedig Budapestet, Fejér és Somogy megyét érintették.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,6 százalékos volt a 2018. szeptember-novemberi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 168 700-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,2 százalékponttal csökkent.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- Túl a sablonokon – Europass, az álláskeresők online partnere 3 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 1 hónapja
- Hogyan találnak rád a megfelelő jelöltek? 1 hónapja
- AI ide vagy oda: itt az igazi álláspiac 1 hónapja
- A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin? 1 hónapja
- Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve? 2 hónapja
- Futárcégek és nagy forgalmat alkalmazott nélkül bonyolítók - őket figyeli kiemelten a NAV 2026-ban 2 hónapja
- Tinder lett az új LinkedIn? Így vadásznak állásra a társkeresőkön 2 hónapja
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 2 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?