A sikeres toborzás titka

Különleges toborzási akciót álmodott meg és indított el a hazai HR-piac vezető cége, a Prohuman munkaerő szolgáltató a Brightly kommunikációs ügynökséggel karöltve. A nyereményjáték alig két hónap alatt óriási sikert aratott, több ezren vettek részt rajta. Most elmeséljük a részleteket.

„A közismert munkaerő-piaci helyzetben a korábbi hagyományos hirdetési és toborzási formák ma már nem hozzák a várt a sikert.” - mondja Juhász Csongor, a 14000 főt foglalkoztató Prohuman csoport ügyvezető igazgatója. „Mi is folyamatosan gondolkodunk az alternatív megoldásokon és a lehetőségeinkhez mérten mindent kipróbálunk a sikeres toborzás érdekében.”

Prohuman A vállalat eddigi sikereit többek között az eredményezi, hogy számos alkalommal mer nagyot álmodni, s időről-időre képes előrelépni. Van bátorsága anyagi áldozatokat hozni - még olyan időszakban is, amikor a hazai és régiós munkaerőpiac komoly kihívásokkal küzd, s amikor a munkáltatói ráta csökken. Miközben minden hasonló profilú cég számára komoly kihívást jelent, hogy a jelenlegi piaci viszonyok között megfelelő létszámú és képzettségű munkaerőt találjon, a Prohuman - szokásához híven - meglepőt „húzott”. Ezzel is tesztelve a piacot, egyben bizonyítva azt, hogy a hagyományos módszereken túl is lehet nagy mennyiségű munkavállalót találni és megszólítani.

A cég a Brightly kommunikációs ügynökséggel karöltve egy különleges koncepciót, egy nem mindennapi nyereményjátékot álmodott meg, majd indított el. A nyereményjátékra - melynek során az álláskeresők között nagy értékű ajándékokat, okostévét, okostelefont, vagy éppen órát sorsoltak ki - hét héten belül kétezer-ötszázan jelentkeztek, többnyire jól képzett munkavállalók. Köztük számos olyan ember, aki már eddig is fontolgatta a munkahelyváltást, vagy éppen ennek az akciónak a hatására döntött úgy, vagy vált meggyőzhetővé, hogy jelentkezzen a felkínált állásokra.

A már most is igen sikeres akció legnagyobb „durranása” azonban még várat magára: azok között, akik a nyereményjáték ideje alatt regisztráltak, és a Prohuman segítségével helyezkedtek el, a nyereményjáték szabályzata értelmében, fődíjként tavasszal egy autót is kisorsolnak.

www.prohuman.hu

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek