kapubanner for mobile

78 cikk a(z) Prohuman címkével - 1. oldal

A Prohumanhoz igazolt a Work Force operatív vezetője

6 hónapja Göndöcs Viktor stratégiai vezérigazgató-helyettesként csatlakozik a vezető hazai HR szolgáltatóhoz, a Prohumanhoz. A személyzeti szakember idén február óta töltötte be a versenytárs Work Force operatív vezetői posztját. Teljes cikk...


Ez a 3 megatrend mozgatja a munkaerőpiacot

6 hónapja Az évtized végéig több mint 85 millió betöltetlen álláshely lesz világszerte, és ezt szinte minden cég megérzi majd. A legnagyobb kihívás tehát nem az, hogy a robotok elveszik az állásunkat, hanem hogy nincs elég elérhető és képzett munkatárs, hogy betöltse azokat – véli Dr. Tóth Ágnes, Prohuman Zrt. vezérigazgatója. Úgy látja, hogy az AI szerepe nőni fog, de ez pozitív hatással lesz a munka világára, sőt, gyorsíthatja a HR emberközpontúbbá válását. Teljes cikk...


Nem szeretnék olyan munkát, ami nem érdekel délután 5 óra után

9 hónapja A kölcsönzésben is érzékeli a gazdaság lassulását, ám a küszöbön álló beruházások miatt optimista Dr. Tóth Ágnes, akit idén márciusban neveztek ki a piacvezető HR szolgáltató, a Prohuman Zrt. vezérigazgatójának. Több mint 400 saját munkavállalója mellett a cégcsoport naponta 25 ezer embernek ad munkát különböző partnereinél. Az álláskeresők váltási szándékáról, ázsiai vendégmunkásokról és a mesterséges intelligencia alkalmazásáról is kérdeztük. Teljes cikk...


Lejtmenetben a munkaerő-kölcsönzők: itt vannak a számok

10 hónapja A magyar GDP, a beruházások visszaesése, a német gazdasági problémák éreztetik hatásukat a munkaerő-kölcsönző szektorban. Egy év alatt a vizsgált 15 szereplőből 12-nél visszaesett a létszám. Akadt olyan szereplő, amely fél év alatt vált meg kölcsönzöttjei 35 százalékától. Teljes cikk...


A jövő munkavállalóit segíthet megtalálni az egyik legnagyobb iskolaszövetkezet - A diákoknak és a cégeknek is kivételes rugalmasságot biztosít a Prohuman Diákmunka

10 hónapja Egyre több fiatal vállal munkát, hogy saját jövedelemre tegyen szert és szerezzen tapasztalatokat. A diákmunka a vállalatoknak is megéri, hiszen amellett, hogy az intenzívebb időszakokban ki tudják egészíteni a létszámot, a jövő tehetségeit is megtalálhatják a feszített munkaerőpiacon, kedvező foglalkoztatási konstrukcióban. Ha pedig nagy, országos irodahálózattal dolgozó iskolaszövetkezeten keresztül találnak egymásra, mint amilyen a havonta 5000 diákot közvetítő Prohuman Diákmunka, mindkét fél nagyobb eséllyel találja meg a számításait. Teljes cikk...


Adatrögzítés helyett adatelemzés és adatvezérelt döntések - így alakul át a bérszámfejtő szakma

11 hónapja A bérszámfejtés jelentősen átalakul a digitalizáció és automatizáció révén, amely lehetővé teszi, hogy HR és pénzügyi vezetők naprakész adatkon és előrejelzéseken alapuló döntéseket hozzanak. Egy külső bérszámfejtő partner pedig bármelyik céget hatékonyan fel tud vértezni ezekkel az új típusú képeségekkel – mondja Havér Balázs, Prohuman Payroll Services digitalizációs szakértője. Teljes cikk...


Bérigények, munkaerő-felvétel: befékezett az álláspiac év elején

12 hónapja Létszámstop, a harmadik országból toborzás átmeneti leállása, elszálló kékgalléros, megtorpanó fehérgalléros bérigények. Nehéz hónapokon vannak túl a hazai közvetítő és kölcsönző cégek, amelyek az elsők között érzik a gazdasági helyzet hullámzását. Hogyan változtak a megrendelések, a jelöltek elvárásai és milyenek a kilátások? A piacon meghatározó HR szolgáltatók osztják meg tapasztalataikat. Teljes cikk...


Növekvő HR-igények: regionális központtá fejleszti pécsi irodáját a Prohuman

12 hónapja A Baranya megyei és régiós gazdasági fellendülés támogatása érdekében délnyugat-magyarországi regionális központtá alakítja Pécsett működő leányvállalata irodáját a Prohuman, Magyarország piacvezető HR-szolgáltatója. Az ünnepélyes megnyitón részt vett a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, a Pécsi Tudományegyetem kancellárja és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára is. Teljes cikk...


Újabb lépés az esélyegyenlőség felé: a Prohuman csatlakozott a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fórumához

12 hónapja A Prohuman csatlakozott a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fórumához (MEF), még magasabb szintre emelve elkötelezettségét az esélyegyenlőség és a befogadó munkahelyek iránt. A lépés jelentős mérföldkő Magyarország piacvezető HR szolgáltatója számára, amely közel 400 megváltozott munkaképességű munkatársat foglalkoztat, diák- és nyugdíjasszövetkezetet tart fenn, és számos atipikus foglalkoztatási formát kínál kisgyermekes szülők számára. Teljes cikk...


A Hallgatói Karrierút programban vesz részt a Prodiák Iskolaszövetkezet, a Prohuman cégcsoport tagja

1 éve A Prohuman 2023. augusztusában stratégiai együttműködést írt alá a Pécsi Tudományegyetemmel. A cégcsoport diákmunka üzletága kifejezetten a tanulók és a hallgatók munkalehetőségeire koncentrál, ezért az együttműködés folytatásaként és megerősítéseként a Prodiák Iskolaszövetkezet olyan megállapodást kötött az egyetemmel, amelyben együtt dolgozzák ki a Hallgatói Karrierút programot. Ennek segítségével a diákok releváns munkatapasztalatot szerezhetnek már a tanulmányaik mellett, ezzel betekintést nyerve a munkaerőpiaci ismeretekbe. Teljes cikk...


Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem nyílt Dabason

1 éve A telephelyen jelenleg 55-en dolgoznak és további 5-10 főt terveznek felvenni a következő hetekben. Teljes cikk...


Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

1 éve A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan létrehozott vezérigazgatói pozícióra Tóth Ágnest kérte fel a Prohuman Zrt. igazgatósága - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény. Teljes cikk...


Új kölcsönzési üzletágvezető a Prohumannál

1 éve Februártól munkaerőkölcsönzési üzletágvezetőként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Izsó Balázs. Teljes cikk...


Kelet-Magyarországon erősít a Prohuman

1 éve Debrecenben nyit újabb irodát a HR szolgáltató. Teljes cikk...


Munkaerő-kölcsönzés: Tévhit tévhit hátán

2 éve A munkaerő-kölcsönzés megosztó téma, esetenként negatív érzelmek köthetők hozzá. Teljes cikk...


Új kereskedelmi igazgató a magyar HR szolgáltatónál

2 éve Hujber Tibor személyében új kereskedelmi igazgató érkezett a Prohuman-hoz. Teljes cikk...


Jön a diákmunkaszezon: óradíjak, munkák és amit a fiatalok szeretnének

2 éve Egy év alatt 15-20 százalékkal nőttek a diákmunkások óradíjai. Az idei első negyedévben pedig körülbelül 20 százalékkal több nappali tagozatos tanuló vállalt munkát iskolaszövetkezeten keresztül mint egy évvel korábban - számoltak be az általunk megkérdezett diákmunka-közvetítők. A középiskolások zöme csak nyáron dolgozik és könnyű fizikai munkát keres, az egyetemisták már nyitnak a szakmai pozíciók felé, és az év többi részében is vállalnak feladatokat. Mindkét csoport számára a legfontosabb szempont a fizetés. Teljes cikk...


Felnőtt álmok már diákként is

2 éve A diákmunka régebben az iskolaidőn kívüli kereseti tevékenységet jelentette, legalábbis többségében. A tanulók leginkább a nyári szünetekben kezdtek el dolgozni olyan helyeken, ahol a szezonalitás volt a fő elem, így árultak fagyit, sütöttek lángost, végeztek mezőgazdasági munkát. Sokaknak ez zsebpénzkiegészítés volt, vagy ebből fedezték az évközi kiadásaikat. Ma ez a fogalom már sokkal többet jelent ennél: karrieralapozás, jövőépítés, tapasztalatszerzés. A lehetőségek pedig ennek megfelelően lettek komolyabbak, tartósabbak is. Teljes cikk...


Akvizícióval terjeszkedik a magyar HR-szolgáltató

2 éve Szerdán jelentették be hivatalosan a szerb vállalat felvásárlását. Teljes cikk...


18-ról 44 százalékra nőtt a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatottsága

2 éve Magyarországon a munkát vállaló megváltozott munkaképességűek aránya az elmúlt nagyjából 10 évben 18 százalékról 44 százalékra nőtt, ez azonban még mindig elmarad az 50 százalékos uniós átlagtól. Teljes cikk...


Gyakori kérdések a foglalkoztatás útvesztőiből -Be-és kijelentés, GYED -GYES

3 éve A Prohuman közel 20 éve foglalkozik munkaerő-közvetítéssel és -kölcsönzéssel, illetve minden olyan HR-szolgáltatással, amire egy vállalatnak szüksége lehet. Ügyfeleiknek bérszámfejtési szolgáltatást és tanácsadást is nyújtanak – a vállalat bérszámfejtési üzletágának vezetője, Maár Éva most a három leggyakoribb foglalkoztatással kapcsolatos kérdésre ad választ. Teljes cikk...


Kellenek-e ázsiai vendégmunkások?

3 éve A Continental Csoport szerint elengedhetetlen gyári környezetben harmadik országbeliek alkalmazása, náluk a létszám 10%-át teszik ki. A McDonald’s nem épít rájuk, hazai forrásból oldják meg. Az idei RecruiTECH Blue toborzási konferencia egyik legérdekesebb beszélgetése a kékgalléros munkaerőhiányról és annak kezeléséről zajlott. Horváth Andrea a McDonald’s HR igazgatója, Keszte Róbert, a Continental Csoport magyarországi ügyvezetője és Juhász Csongor a Prohuman HR szolgáltató ügyvezetője “csapott össze”. Teljes cikk...


Pozitívan hatott a magyar gazdaságra az ázsiai vendégmunkások érkezése

3 éve Hatalmas segítséget adott a magyar gazdaságnak az, hogy az elmúlt években már az Európai Unión kívüli, környező országokból is érkezhettek vendégmunkások a minősített munkaerőkölcsönző vállalatokon keresztül azokba a meghatározott hiányszakmákba, ahol már évek óta nem találnak elegendő hazai munkaerőt a cégek. A Prohuman szerint a vendégmunkásoknak sokat köszönhet a hazai gazdaság, de nem lenne meglepő, ha változna a szabályozás. Teljes cikk...


A bérszámfejtés kiszervezése szinte mindenkinek megérheti

3 éve Amikor egy cég kiszervezi a bérszámfejtését, a folyamat első és legfontosabb állomása a szolgáltató cég kiválasztása. Bérszámfejtő céget senki sem 3 hónapra választ, így kiemelten fontos a stabil, megbízható partner, amely több éves, akár évtizedet is felölelő tapasztalatot tudhat a háta mögött. Bár elsőre nagy lépésnek tűnik, szinte minden vállalat találhat érveket a külső szolgáltató bevonása mellett. Teljes cikk...


Munkáltatói oldalról mik az eddigi tapasztalatok az ukrán munkavállalókkal?

3 éve Milyen tapasztalatot szereztek eddig a munkáltatók az ukrán munkavállalók alkalmazása kapcsán? Teljes cikk...


Mit kell tudnia annak a munkavállalónak, aki érdeklődik a Safe In Hungary programban való részvétel kapcsán?

3 éve A munkáltatók számára fontos információ lehet, hogy a menekült státusszal rendelkező ukrán állampolgár egyszerűsített eljárás keretében most már bármilyen pozícióban munkába állítható, akár kölcsönzött munkaerőként is. Teljes cikk...


Miért volt fontos a Safe in Hungary létrehozása?

3 éve Miért volt fontos a Prohuman számára a Safe in Hungary létrehozása? Teljes cikk...


Miről szól a Safe in Hungary project?

3 éve Röviden összefoglalná, hogy miről is szól a Safe in Hungary project? Teljes cikk...


Minden magyarországi vállalat számára nyitott a safeinhungary.hu weboldal, amelyen keresztül egyszerűen lehet munkát adni az Ukrajnából érkezőknek

3 éve A háború kitörése óta mintegy tízezer ukrán menekült kereste meg a Prohuman valamely információs pontját; 2500 menekült jelezte munkavállalási szándékát, közülük mintegy 600 fő interjún is részt vett, közel 400 ember pedig már munkába is állt. A Safe in Hungary weboldalon – a regisztráció után – minden Magyarországon működő vállalat hozzáférhet ahhoz a listához, amely tartalmazza az Ukrajnából hazánkba menekült, munkát kereső emberek adatait. A rendszer természetesen biztonságosan, a személyi adatokra vonatkozó minden jogszabályt betartva működik. Teljes cikk...


Online elérhető a munkát kereső ukrán menekültek adatbázisa

3 éve Regisztráció után a Safe in Hungary weboldalon minden magyarországi vállalat hozzáférhet ahhoz a listához, amely tartalmazza az Ukrajnából hazánkba menekült, munkát kereső emberek adatait. A rendszer biztonságosan, a személyi adatokra vonatkozó minden jogszabályt betartva működik. A weboldalon eddig 220 vállalat regisztrált, és mintegy 400 menekült már munkába is állhatott. Teljes cikk...


Tanácsok ukrán menekültek foglalkoztatásához

3 éve Milyen tapasztalataik vannak a cégeknek eddig az ukrán munkavállalók foglalkoztatásában? Mit kell tenni, hogy egy munkaadó ukrán menekültet vegyen fel? Renfer Péter gyűjtötte össze a legfontosabb információkat a HR Blogon publikált írásában. Teljes cikk...


Újra 100 százalékig magyar kézbe került a Prohuman

3 éve Végérvényesen lezárult az a tranzakció, melynek során a Prohuman HR szolgáltató magyar alapítói visszavásárolták a lengyel Gi Group Poland S.A. (korábban Work Service) birtokában lévő tulajdonrészt. Teljes cikk...


Melyek a legnagyobb munkaerő-kölcsönző cégek? - itt a toplista

3 éve Őrzi piacvezető pozícióját a munkaerő-kölcsönző cégek iparági listáján a Prohumán 2004 Kft. Második a WHC Kft., harmadik a Trenkwalder HR Solution Kft. A kölcsönzők kiheverték a “koronasokkot”, tavaly első félévben már arányaiban az egy évvel korábbi teljesítményük felett jártak. A Budapest Business Journal tavaly novemberben publikálta a Book of Lists kiadványát. A következő hetekben ennek munka világát érintő listáit mutatjuk be. Teljes cikk...


Ismét magyar kézbe kerül a régió egyik legjelentőseb humánerőforrás szolgáltatója

3 éve A Prohuman újra 100 százalékban magyar tulajdonba kerül, miután alapító tulajdonosai aláírták a szerződést a lengyel Gi Group Poland S.A. és fő tulajdonosa, az olasz hátterű Gi Group képviselőivel a lengyel társaság számára korábban értékesített üzletrészük visszavásárlásáról - közölte a munkaerő-kölcsönző és humánerőforrás szolgáltató. Teljes cikk...


Sokat javíthatnak a munkaerőhiányos helyzeten a megváltozott munkaképességűek

4 éve Egyre nagyobb számban alkalmaznak a vállalatok megváltozott munkaképességű embereket különböző pozíciókban a munkaerőhiány ellensúlyozására. Teljes cikk...


Ezért van szükség a szeptembertől nagy számban érkező vendégmunkásokra

4 éve Erős nemzetgazdasági érdek fűződik a vendégmunkások kontrollált alkalmazásának egyszerűbbé tételéhez. Teljes cikk...


Hogyan találjak dolgozókat a gyárba? - kékgalléros toborzási trendek 2021-ben

4 éve A „koronasokk” után újra beindult a gazdaság, nagy a munkaerőhiány a gyártó cégeknél országszerte. A toborzóknak minden műfajban a topon kell lenniük, hogy hozzák az elvárt létszámot. Melyek az új eszközök, miben lehet fejlődni és mire harapnak a kékgalléros álláskeresők? A trendekbe ad betekintést Toldi Gábor, a szeptemberi RecruiTECH Blue toborzási konferencia főszervezője és Juhász Csongor a Prohuman munkaerő-kölcsönző ügyvezetője.  Teljes cikk...


A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának növelése kulcskérdés lehet a munkaerőpiacon

4 éve A Prohuman szerint a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának további támogatásával rejtett tartalékok szabadulhatnak fel a munkaerőpiacon. Mindez segítséget jelenthet számos területen a munkaerőhiánnyal folytatott harcban, miközben sok ember számára nyithat utat a munkához jutáshoz. Minderről a vállalat „esélyteremtő” miskolci call-centerének megnyitóján volt szó, ahol 30 megváltozott munkaképességű dolgozó állhatott munkába. Teljes cikk...


Ezért éri meg megváltozott munkaképességűeket felvenni

4 éve Kis odafigyeléssel és nyitottsággal szinte bármelyik vállalatnál lenne mód megváltozott munkaképességű kollégák foglalkoztatására. Bár már most is vannak jó példák, azonban még mindig nagyon sok a fejlődési és bővülési lehetőség ezen a téren. A Prohuman HR szolgáltató úgy látja, hogy sok területen a munkaerőhiánnyal küzdő vállalatok számára is megoldást jelenthet mindez, miközben előnyös az egyénnek, számos értéket hoz a kollegiális közösségnek és társadalmi hatása sem elhanyagolható. Teljes cikk...


A járványhelyzet javulásával az eddigieknél is sokkal több diákot várnak a munkaadók

4 éve „Jó híreink vannak a munkalehetőséget kereső diákok számára: a járvány harmadik hullámának lecsengésével megsokasodtak a diákok számára kínált munkalehetőségek az ország teljes területén” – így látja Tóth Rozália, a Prohuman több mint 5000 diákot foglalkoztató iskolaszövetkezetének, a Prohuman Diákmunka magyarországi szervezetének vezetője. Teljes cikk...


Nemzetközi harc indult a munkavállalókért

4 éve Elkezdődött a visszarendeződés a munkaerőpiacon: nincs elég ember az élelmiszeriparban, a feldolgozóiparban és bizonyos kereskedelmi területeken sem. És még el sem kezdődött a főszezon a Balatonon. Teljes cikk...


„Vigyázunk egymásra” - a Prohuman Covid-19 tapasztalatai

4 éve "2020 első negyedévében bennünket is váratlanul ért a koronavírus járvány világméretű elterjedése és hazai megjelenése. Céges és szakmai pályafutásunk során korábban nem találkoztunk ilyen helyzettel, amely közvetlen veszélyt jelent munkatársaink és partnereink egészségére, életkilátásaira és emiatt gyökeres változtatásokat igényel munkamódszereinkben és munkakultúránkban." Teljes cikk...


Ha enyhül a vírushelyzet, nagy szükség lesz vendégmunkásokra

4 éve A vírushelyzet enyhülésével - akár már az év második felében - újra és nagyon gyorsan munkaerőhiányos helyzet alakulhat ki Magyarországon. A problémával számos ágazat szembesülhet hetek alatt, elsősorban ott, ahol a vendéglátásból, turizmusból vagy a járványhelyzet miatt ellehetetlenülő többi ágazatból kényszerűen szakmát váltó tömegekkel töltötték fel a létszámot. Teljes cikk...


Fontos! A hajnali munkába járáshoz nincs szükség semmilyen igazolásra

5 éve Azoknak, akik éjfél és reggel 5 között járnak munkába, nincs szükségük munkáltatói igazolásra. Teljes cikk...


Tízezreket tudnának munkába állítani a kölcsönző cégek

5 éve A koronavírus-járvány miatt munkakeresők tízezrei fordultak szinte egyik napról a másikra a kölcsönző cégekhez. Mostanáig ezreket sikerült újra munkába állítani, és bár a Prohuman szerint hátradőlni nem lehet, egyes szektorokban ismét munkaerőhiány állt elő. Teljes cikk...


Rengeteg a munkanélküli, de rengeteg az állás is

5 éve A munkaerő-közvetítő és -kölcsönző cégek szerint annak ellenére, hogy állástalanok tömege jelent meg, az üres pozíciók betöltése ugyanakkora, vagy még nagyobb nehézséget jelent, mint a vírus előtti időszakban. Teljes cikk...


Karantén után: több ezer diákot várnak nyári munkára

5 éve A bruttó órabérek átalagosan 1300-1500 forint körül alakulnak, de egy-egy kiemelt szaktudást igénylő pozícióban akár bruttó 2000 forint feletti összeg is megkereshető óránként. Teljes cikk...


Bértámogatás kölcsönzés esetén - Itt vannak a legfontosabb tudnivalók!

5 éve A kormány a munkaerő-kölcsönzés keretében dolgozókra is kiterjesztette a csökkentett munkaidőben (kurzarbeit) történő foglalkoztatás esetén igényelhető bértámogatást. A Prohuman, a naponta több mint 17 ezer munkavállalót foglalkoztató munkaerő-kölcsönző összegyűjtötte az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Teljes cikk...


Kik lesznek a koronavírus-válság nyertesei? - interjú Ignácz Bélával, a Prohuman ügyvezetőjével

5 éve Átlagosan 30% a munkaerő-kölcsönzők létszámvesztesége az utóbbi két hónapban, a nyugdíjas foglalkoztatás szinte lenullázódott, diák fronton is nagy az esés. Ám nem állt le az iparág, a Prohuman 600-nál is több pozícióra keres munkavállalót. Ignácz Bélát toborzási módszereikről, kölcsönzési díjakról, vesztesekről-nyertesekről kérdeztük és arról, hogy a cég kormányközeli-e. Teljes cikk...


Stratégiai együttműködést kötött a kormány a Prohuman-nal

5 éve A munkaerő-kölcsönző és munkaerő-közvetítő cégek jelentős szerepet vállalhatnak a gazdasági újrakezdésben, ezért a kormány számít a közreműködésükre és a tapasztalataikra - jelentette ki Szijjártó Péter, miután stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Prohuman Kft.-vel. Teljes cikk...


Önkénteseket toboroz a Prohuman a segitunkegymasnak.hu adományvonal felajánlásainak kezelésére

5 éve "Fontos, hogy ebben az extrém helyzetben maximálisan figyeljünk egymásra" - mondta a Prohuman ügyvezető igazgatója. Teljes cikk...


Új vezetőkkel erősít a függetlenedő és terjeszkedő Prohuman

5 éve A piacvezető HR szolgáltató a NEXON-tól és a UPC-től igazolt szakembereket. Teljes cikk...


Visszavásárolják az alapítók a Prohuman lengyel tulajdonrészét

5 éve A lengyel Work Service és a Prohuman magyar alapítói – akik eddig is vezették a céget – tavaly megállapodást kötöttek a Prohuman lengyel kézben lévő tulajdonrészének visszavásárlásáról. Ez a folyamat az előzetes tervek szerint zajlik, és a végéhez közeledik, miközben a magyar vállalat már Délkelet-Európában is terjeszkedik. Teljes cikk...


2020 legnagyobb kihívása a munkaerőpiacon

5 éve Emelkedő bérspirál, munkaerőhiány, a különböző generációkhoz tartozó munkavállalók közötti kommunikáció, a dolgozók hosszú távú megtartása - csak néhány a 2020-as év legnagyobb munkaerőpiaci kihívásai közül. A régió piacvezető HR szolgáltatója, a Prohuman mégis egy területet emelne ki, amelyre 2020-ban talán a többihez képest is hangsúlyosabb lesz: ez a külföldi munkavállalók átlátható, törvényes, egyszerűsített eljárásban történő foglalkoztatása addig, amíg ezt a magyarországi vállalatok és a nemzetgazdaság versenyképességének fenntartása megköveteli. Teljes cikk...


Az év végi juttatásoknak az üzleti sikerekben is fontos szerepe lehet

5 éve Számos vállalat ismerte fel, hogy a jelenlegi munkaerő-piaci helyzetben csak az a cég tud hosszabb távon is versenyben maradni, üzleti sikereket elérni, amely aktívan tesz azért, hogy a munkavállalók azt érezzék, hogy fontosak a cégnek. Egyre inkább felértékelődnek a jutalmak és más extra elismerések - derül ki a lapunknak küldött sajtóközleményből. Teljes cikk...


Ameddig szükséges, jól jön a vendégmunka

6 éve A képzett külföldi munkaerő kontrollált bevonása nélkül már rövidebb távon is megoldhatatlan problémát okozna számos területen a munkaerőhiány. Ha pedig egy vállalat hosszú távon is képtelen megoldani a munkaerőhiányt, akár úgy is dönthet, hogy átszervezi, más országba telepíti termelését. Ilyen szempontból a vendégmunkások emelkedő száma - átmeneti megoldásként - előnyös a magyar munkavállalók számára, hozzájárul a hazai munkahelyek hosszú távú megőrzéséhez, és csökkenti a szezonálisan esetleg megugró túlmunkát - hívja fel a figyelmet a Prohuman. Teljes cikk...


6 fontos tudnivaló munkaadóknak

6 éve A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása számos területen jelenthet megoldást a munkaerőhiányra. A Prohuman szerint sok vállalatnál tartanak attól, hogy megváltozott munkaképességű embereket alkalmazzanak. Sokszor elsősorban azért, mert tanácstalanok, hogy milyen munkakörökben vagy milyen módon tudnák őket integrálni a szervezetbe. Az állam által is támogatott foglalkoztatási megoldás emellett hatékonyabbá teheti a csapatmunkát, növelheti a dolgozók társadalmi érzékenységét és jó hatással van a vállalati kultúrára, morálra, lojalitásra is. Teljes cikk...


A tisztességtelen kölcsönző cégek kikoptak a piacról, ma már nem éri meg kockáztatni

6 éve A munkaerő-kölcsönzés ma már transzparens és szigorúan szabályozott tevékenység, ahol nem éri meg trükközni, a korábbi negatív tapasztalatokból fakadó előítéletek már nem állják meg a helyüket - hívja fel a figyelmet a Prohuman, az ország legjelentősebb, munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalata. A vállalatoknak mégis egyre inkább megéri HR szolgáltatóval dolgozniuk. Teljes cikk...


10 tipp diákmunkásoknak

6 éve Az országos statisztikák szerint tavaly körülbelül 300 ezer 15 és 24 év között fiatal dolgozott nyáron. A Prohuman egy infografikában foglalta össze, hogy mi az a 10 dolog, amire diákmunkásként érdemes figyelni. Teljes cikk...


Megjelenik a távmunka a multiknál

6 éve A foglalkoztatási forma iránt növekszik a bizalom, és fejlett szoftveres megoldások érhetőek el az otthonról végzett munka mérésére, ellenőrzésére és szervezésére - írja a Magyar Hírlap. Teljes cikk...


Amíg a munkaerő megbecsülése nem változik, hiába igyekeznek a közvetítők

6 éve A munkaerőigényt jelen piaci körülmények között nem könnyű kiszolgálnia a munkaerő-kölcsönző, -közvetítő cégeknek, ugyanakkor nem lehetetlen. Azonban több humán szolgáltató cégnél is egybehangzóan kiemelték: nagyon sok múlik a megrendelőkön vagyis a munkaadókon, akik sok esetben még mindig nem alkalmazkodtak az aktuális munkaerő-piaci helyzethez. Vagy túl válogatósak, vagy olyan feltételekkel akarnak dolgoztatni, amire ma, ha lehet is embert találni, megtartani nem sokáig tudják, és akkor a kör kezdődik elölről. Teljes cikk...


Nehéz elérni a munkaerőt az autóiparban

7 éve A szakértő szerint az elmúlt időszakban csaknem háromezer közmunkást tereltek át a termelő szektorba, de rengeteg munkaadó nem egy nyelvet beszél a dolgozókkal. Teljes cikk...


Ingyen busz és wifi lehet a megoldás a munkaerőhiányra?

7 éve A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2018 második negyedéves adatai alapján Magyarországon újabb történelmi rekordot döntött a munkaerőhiány: összesen 83 600 meghirdetett munkahelyre nem találtak munkavállalót a munkaadók április és július között. Mindez a tavalyi év végéhez képest 14,2 %-os, egy év alatt pedig 27 százalékos növekedést jelent. Teljes cikk...


Erre figyelj oda, ha diák vagy és munkát vállalsz

7 éve A Prodiák Diákszövetkezet 10 pontban összefoglalta, hogy mire kell leginkább figyelniük a diákoknak akkor, ha munkát vállalnak. Teljes cikk...


Nagy sikerrel zárult a Prohuman toborzó akciója

8 éve Különleges, nyereményjátékkal egybekötött toborzási akciót álmodott meg és vitt sikerre a hazai HR-piac vezető cége, a Prohuman munkaerő szolgáltató a Brightly kommunikációs ügynökséggel karöltve. Íme, a részletek, és elmeséljük azt is, hogy ki nyerte a főnyereményt. Teljes cikk...


A sikeres toborzás titka

8 éve Különleges toborzási akciót álmodott meg és indított el a hazai HR-piac vezető cége, a Prohuman munkaerő szolgáltató a Brightly kommunikációs ügynökséggel karöltve. A nyereményjáték alig két hónap alatt óriási sikert aratott, több ezren vettek részt rajta. Most elmeséljük a részleteket. Teljes cikk...


Rosszul fut a Manpower szekere

9 éve Az egyre égetőbb munkaerőhiány nem pörget fel minden munkaerő-kölcsönző céget. Az egyik legnagyobb, a Manpower veszteségeket kénytelen rendezni - írja a vg.hu. Teljes cikk...


Ügyfélközpontúság és rugalmasság - ez a Prohuman titka

9 éve Hárman indultak a kilencvenes években, most, a kétezertízes évek derekán már több mint 200 főt foglalkoztató régiós vállalat a hazai HR-piac vezető ereje, a Prohuman. A megtett útról és a siker titkairól, meg a HR-vállalkozás mai kihívásairól beszél a cég társ-ügyvezetője, Ignácz Béla. Teljes cikk...


A munkaerő-piaci kihívásokat helyi szinten kell kezelni

9 éve A HR-fronton hazai piacvezető Prohuman az idei évben jelentős terjeszkedésbe kezdett a balkáni régióban. Erről a folyamatról, ennek részleteiről mesél nekünk a lengyel Wojciech Mora, aki 2014 óta a Prohuman többek közt regionális üzletfejlesztésért is felelős ügyvezető igazgatója. Teljes cikk...


Mindig előre nézünk

9 éve Juhász Csongor társ-ügyvezető elmondása szerint a hazai HR-piac vezető cége, a Prohuman olyan gyorsan nőtt, hogy annak idején, kis túlzással, csak egy karácsonyi parti összeállításakor vették észre, hogy már több mint kétszáz alkalmazottjuk van. Korábban ők követték az élen járókat, most azonban őket figyelik árgus szemmel a riválisok. Teljes cikk...


A 2017-re tervezett Cafeteria változások várható hatásai

9 éve 2016. június 7-én az országgyűlés elfogadta a 2017-es Cafeteria juttatásokkal kapcsolatos adó- és jogszabályokat. Az előzetesen bejelentetteknek megfelelően a „népszerű” elemek közül sokan kikerülnek a kedvezményes adózású sávból, míg megjelennek új adómentes juttatások és készpénzfizetésre is lesz lehetőség. A változások fogadtatása meglehetősen vegyes mind a munkáltatók, mind a munkavállalók körében. A készpénzfizetési opció megjelenése ellenére a kedvezményes adózással adható juttatások körének megcsappanása és a SZÉP-kártya előtérbe helyezése megnehezíti majd az év eleji Cafeteria felosztást, illetve az évközi felhasználást, sok dolgozónak kényszerből változtatnia kell majd az eddig megszokott preferenciáján - vallja Horváth Tamás, Magyarország vezető HR-szolgáltatójának, a Prohumannak a Cafeteria-szolgáltatásokért felelős ágazatvezetője. Teljes cikk...


Újabb átrendeződés lendíti fel a magyarországi HR szolgáltató piacot

10 éve Magyarország legdinamikusabban fejlődő HR-szolgáltató cége, a Prohuman 2015-ben az európai piacon is jelentős vállalkozási csoport, a Work Service tagja lett. Teljes cikk...


A fejlődni akarók szövetsége

10 éve Mindig van a hír, és van a tartalom, ami mögötte rejlik. A hírünk ez: a Prohuman a Work Service csoport tagja lesz. 2015. júniusától arculata, megjelenése megváltozik és integrálódik a Work Service csoport nemzetközi kommunikációs arculatába. És ami mögötte van: két év folyamatos előkészítő munka, ami megalapozta ezt – az egész piac számára jelentős – lépést. Ennek köszönhető, hogy a Prohuman mostantól Európa egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő HR-szolgáltató csoportjának tagjaként nyújtja szolgáltatásait. Teljes cikk...


Jobban keres az, akit kölcsönöznek

11 éve Tavaly csaknem 121 ezer munkavállalónak volt munkajogi kapcsolata munkaerő-kölcsönzőkkel, ami 18,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – írta közleményében a Trenkwalder. Teljes cikk...


Felszállópálya pályakezdő program - újraértelmeztük a próbaidőt

11 éve A Prohuman Diákmunka – Prodiák Iskolaszövetkezet a 321/2013. (VIII. 28.) kormányrendeletre támaszkodva dolgozta ki legújabb szolgáltatását. A rendelet alapján 2014-től a végzős diákok diákigazolványuk érvényességéig, azaz október 31-ig diákként foglalkoztathatók. Teljes cikk...


Lengyel befektető a HR-szolgáltatónál

11 éve A Prohumán Kft. és a wroclawi székhelyű Work Service S.A. vállalat hosszú, több lépésben zajló tárgyalássorozat eredményeként abban állapodtak meg, hogy a Work Service S.A. tulajdonosai kivásárolják a Prohumán Kft. tulajdonosi jogainak 75 százalékát - áll a cég közleményében. Teljes cikk...


A Prohuman a sportok királynője oldalán

12 éve A Prohuman az ország legnagyobb magyar tulajdonú HR-szolgáltatója és a hazai diákfoglalkoztatás egyik fellegvára. Sok ezer munkavállaló és dolgozni vágyó diák elhelyezkedéséről gondoskodik. Tapasztalt HR-specialistaként felismerte, hogy a munkahelyi sikerek elérésében a szakértelmen kívül a munkavállalók általános kondíciójának is jelentős szerepe van - ezért támogatja a helyi- és országos jelentőségű sporttevékenységeket, sportműhelyeket. Kiterjedt szponzorációs tevékenységének tetőpontja a nemzetközileg is kiemelt jelentőségű események támogatása: ezért lett a Prohuman a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj főtámogatója! Teljes cikk...


Munkaerő-kölcsönző cég segít a Nokia elbocsátott dolgozóinak

13 éve Ma és holnap kerül megrendezésre a Nokia állás- és képzési börzéje, melynek célja az 1200 elbocsátott munkavállaló jövőjének támogatása. A börzén résztvevő Prohuman Kft. máris 500 állásra keres munkavállalót a térségben, két héten belül fel szeretnék tölteni az első 100 helyet. Teljes cikk...