kapubanner for mobile

A szakszervezeteket megkerülve emel bért az Ózdi Acélművek

A német Max Aicher vállalatcsoporthoz tartozó Ózdi Acélművek menedzsmentje egyenként hívatja be a dolgozókat, és emeli a béreket. Korábban a bértárgyalások elakadni látszottak, nemrég sztrájkbizottság is alakult a cégnél.

Meglepő fordulatot vett a Vasas Szakszervezeti Szövetség és az Ózdi Acélművek között folyó vita a január óta húzódó bértárgyalásokról. Két hete már sztrájkbizottság alakult a vállalatnál, hogy kikényszerítse a tárgyalások megkezdését. Az első találkozó nem vezetett eredményre, most azonban egyenként hívatja be a dolgozókat a menedzsment, módosítja a munkaszerződéseiket, és béremelést hajt végre - írja a Népszava.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke a lapnak azt mondta, a fejlemény őket is meglepte. A béremelést mértékéről ugyan egyelőre nincs információjuk, arra majd a bértömeg-változásból tudnak következtetni, de a dolgozók sorra keresik fel a Vasas helyi irodáját és köszönik meg a közreműködést.

A szakszervezet minden munkavállaló számára egységesen bruttó havi 20 ezer forintos alapbéremelést, ezen felül a bértömeg 2-4 százalékára rúgó teljesítményalapú differenciált emelést kért. Szerették volna továbbá azt a 13. havi bért is visszakapni, amiről 2008-ban az akkori válság miatt mondtak le a dolgozók.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a német Max Aicher vállalatcsoporthoz tartozó acélműveket mi késztette korábbi álláspontja megváltoztatására. Az állam egy éve 20 százalékos részesedést vásárolt a cégben.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek