A vállalatok negyede ad rendszeresen béren kívüli juttatást
A vállalatok 25 százalékánál már működik kafeteria rendszer, amivel a munkavállalók egy adott keretösszegen belül saját igényeik szerint állíthatják össze juttatási csomagjukat derül ki egy most közzétett felmérésből.
A béren kívüli juttatások közti rangsorban első helyen áll az étkezési utalvány, második a melegétel utalvány és a harmadik helyet megosztottan a beiskolázási utalvány és az üdülési csekk foglalja el. A tíz legnépszerűbb juttatás közül hét utalvány alapú.
Az Accor Services Kft. 1.635 vállalat részvételével készített felmérést a vállalaton belüli kafeteria rendszerről, amely "a munkavállalói béren kívüli juttatások szervezeten belüli menedzselésének rugalmas eszköze". A felmérés szerint a rendszert alkalmazó cégek 41,5 százaléka 2005-ben vezette be a kafeteriát, ezzel a tavalyi év lett a csúcspontja annak a folyamatnak, amely 2001-ben indult el. A számok igazolják azt a tendenciát, amely szerint a vállalatok szívesen alkalmazzák ezt a rendszert, így eredményesen növelhetik a dolgozók lojalitását. A felmérés szerint azoknál a cégeknél, ahol még nem működik a kafeteria rendszer, ott középtávon tervezik ennek a kialakítását.
Egy másik közelmúltban publikált felmérés szerint az évente legfeljebb néhány százalékkal gyarapodó keretösszeg 80 és 400 ezer forint között szóródott, részben attól függően, hogy a munkáltató kínál-e garantált juttatást a válaszhatókon kívül. Az idén életbelépett jogszabályok szerint egy munkavállalóra vonatkozóan a keret az évi 400 ezer forintot nem haladhatja meg. Az előírás betartása érdekében a munkáltatóknak valamennyi munkavállalójuk fizetésen kívüli juttatásáról nyilvántartást kell vezetni. Az év közben belépő vagy év közben kilépő munkavállalóknál az adómentes értékhatárt a munkaviszonyban töltött napokkal arányosan kell értelmezni.
MTI/Menedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok:
Sokféle juttatást kínálnak a cégek
Felső korlátot kaptak az adómentes juttatások
A gürizőket nem csak a pénz motiválja
Kafetéria: a csábító vállalati étlap
Népszerű az internet, mint juttatás

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.