kapubanner for mobile

Akár 70 oktatót is elküldhetnek az ELTE-ről

Az az ELTE bölcsészettudományi és természettudományi karának létszámleépítéssel kell takarékoskodnia, még nem tudják, hogy milyen teljesítménykövetelmények alapján fogják elküldeni az oktatókat, de a megszorításoktól 250 millió forintot kell megspórolniuk -írja a hvg.hu.

Még tavaly decemberben jelentette be Sonkoly Gábor, a Bölcsészettudományi Kar (BTK) dékánja, hogy az általa irányított valamint még egy karon kell csökkenteni a kiadásokat -emlékeztet a lap.

Az Oktatói Hálózat közleményében azt írta, hogy egyes oktatókat nyugdíjazással küldenek el, másokat pedig sebtében összehozott teljesítménykövetelmények alapján. Az Oktatói Hálózat hangsúlyozza, hogy „a létszámleépítés indokolatlan és káros, több tanszék és képzési program felszámolásához vezet, az alulfizetett és túlterhelt oktatók megtizedelése pedig nemcsak nem méltányos, de nem is hatékony megoldás az egyetem problémáira, ez ugyanis csak megnöveli a maradó oktatók amúgy is megemelkedett oktatási terhelését, és gyengébb oktatói és kutatói teljesítményt eredményez, rontja az oktatás minőségét.”
Mint írják, az ország egyik vezető egyeteme azért kényszerül ilyen lépésekre, mert a kormányzat alulfinanszírozza a felsőoktatást.

Sem a minőségi oktatás, sem a minőségi kutatás alapvető feltételei nincsenek biztosítva a magyar felsőoktatásban" - írja a szervezet, amely követeli az ELTE vezetésétől a létszámleépítés felfüggesztését. Helyette azt követelik, hogy felmenő rendszerben vezessenek be egy mindenki által elfogadott értékelési rendszert, ami az oktatási és a kutatási teljesítményt egyaránt figyelembe veszi. A kormánytól pedig a felsőoktatási rendszer finanszírozásának újragondolását kérik. Vagy másik javaslatuk, hogy hozzák előre a 2019 őszére tervezett képzésinormatíva-emelést.

hvg.hu
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek