Amire ügyelniük kell a diákokat alkalmazóknak
Számos különleges előírás vonatkozik a diákmunkára, a fiatalok foglalkoztatására, írja a Világgazdaság.
Számos különleges előírás vonatkozik a diákmunkára, a fiatalok foglalkoztatására. Többek között például a diákok pihenőidejének el kell érnie a 12 órát, valamint hetente legalább két pihenőnapot kell kapniuk, ebből az egyiknek mindenképpen vasárnapra kell esnie - mutatja a Nexon összesítése, ami azért is aktuális, mert a nyár a diákmunka főszezonja.
Külön jogszabály határozza meg, melyek azok a munkakörök, amelyekben nem lehet alkalmazni a sérülékeny csoportba tartozókat (a diákok mellett például az öregségi nyugdíjkort elérőket). Ennek megfelelően szabályellenes, ha egy vállalat például anyagmozgatást bíz a diákmunkásokra.
Különösen sok cég köt megbízási szerződést diákokkal, az idén azonban már külön nyilatkozatban kell kérni, hogy a költségeket a munkáltató bizonylat nélkül, 10 százalékos hányaddal számolhassa el, és a költségelszámolásról a diáknak is nyilatkozatot kell tennie. Ha a megbízott a tételes elszámolást választja, a költségeket a teljes megbízási díj erejéig elszámolhatja.
Világgazdaság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek