Augusztus 7-ig lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásra
Még pár napig, egészen pontosan augusztus 7-ig jelentkezhetnek a pótfelvételi eljárásra azok, akik az általános feltételek mellett nem kerültek be egyetemre, főiskolára, vagy nem adtak be kérelmet. A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint jelentkezni kizárólag elektronikus úton lehet, és csak egyetlen képzés jelölhető meg - írja az MTI.
A pótfelvételi során kizárólag önköltséges képzések indulnak, ez alól kivétel az ápolás mesterképzési szak három felsőoktatási intézményben, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyes képzései.
Az eljárásban meghirdetett képzések és azok legfontosabb tudnivalói a felvi.hu oldalon az Egyetemek, főiskolák menüpontban, a Pótfelvételi eljárás 2017 (szeptemberben induló képzések) fül alatt találhatók meg.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy az általános eljárásban még Nyugat-magyarországi Egyetemként szereplő felsőoktatási intézmény új neve Soproni Egyetem (SOE), a Pallasz Athéné Egyetem új neve pedig Neumann János Egyetem (NJE).
A pótfelvételiben meghirdetett szakok esetében a ponthatárok nem lehetnek alacsonyabbak a július 26-án meghatározottnál, ha a szakot korábban az általános eljárásban is meghirdették, illetve a jogszabályi minimumnál (alapképzésen és osztatlan mesterképzésen 280, felsőoktatási szakképzésen 240, mesterképzésen 50 pont), amennyiben a képzést az általános eljárásban nem hirdették meg.
Az űrlapok kitöltésére augusztus 7-én éjfélig van lehetőség, s azokat ugyanezen időpontig hitelesíteni is kell. Ez megtehető Ügyfélkapun keresztül, vagy az e-felvételi felületéről kinyomtatott és aláírt hitelesítő adatlap postára adásával az Oktatási Hivatal, 1443 Budapest, Pf. 220 címre (javasolt elsőbbségi küldeményként feladni).
Ha a felsőoktatási intézmények alkalmassági, gyakorlati vizsgát vagy - elsősorban mesterképzésekben - felvételi vizsgát írnak elő, akkor azt a pótfelvételi hirdetményben jelzik, és közlik annak időpontját is. Az idő rövidsége miatt a vizsgára külön behívólevelet általában nem küldenek.
A ponthatárokat előreláthatólag augusztus 25-én hirdetik ki, ekkor dől el, ki került be az általa megjelölt képzésre. A felvettek a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a ponthatárok kihirdetését követően a felsőoktatási intézménytől kapják meg szeptember első napjaiban.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?