kapubanner for mobile

Az Államkincstár lett a pénzügyi kifizetések központja

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Magyar Államkincstár lett Magyarországon a pénzügyi kifizetések központja, annak következtében, hogy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) beolvadt az államkincstárba, a szervezeti változás ellenére a nyugdíjak kifizetésében semmi nem változik majd - írja az MTI.

Mészáros József a novemberi emelt nyugdíjak kifizetéséről közölte, hogy a plusz juttatásokat - a nyugdíjak egy összegű kompenzációja, nyugdíj prémium - az ellátottaknak a normál nyugellátással egy időben kell kifizetni. Akik a nyugdíjukat bankszámlára kérik, az ellátottak mintegy fele, ők november 10-én, akiknek pedig a postás viszi ki a nyugdíjukat, ők november 15-e és 26-a között kapják majd meg az ellátásukat - tette hozzá.

Arról is beszámolt, hogy a novemberi kifizetések három elemből állnak: a normál ellátásból, az év elejétől számított egy összegű visszamenőleges kompenzációból, valamint a nyugdíj prémiumból.

Mészáros József a visszamenőleges kompenzációról közölte: a nyugdíjak 2017. január 1-jével 1,6 százalékkal emelkedtek, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szeptemberi előrejelzése szerint 2,4 százalék lesz a várható infláció, a kettő különbsége 0,8 százalék, ezt kell megszorozni tizenkettővel, ami 9,6 százalék. Tehát mindenki az ellátásának a 9,6 százalékát kapja majd meg az év elejétől számított egy összegű visszamenőleges kompenzációban - mondta a MÁK elnöke.

MTI
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek