Az ezüst generáció ereje: Hogyan profitálhatnak a cégek a nyugdíjasok tudásából?

November végén Pécs adott otthont “A jövő a tapasztalatban rejlik! – Minden, amit a nyugdíjas foglalkoztatásról tudni kell!” című országos szakmai programsorozat második állomásának. Az eseményt a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Szövetsége (KözÉsz) és az OFA Nonprofit Kft. szervezte azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a társadalmak elöregedésének munkaerőpiaci hatásaira, valamint a nyugdíjas foglalkoztatásban rejlő lehetőségekre.

Az ezüst generáció ereje: Hogyan profitálhatnak a cégek a nyugdíjasok tudásából?-

A rendezvény egyik kiemelkedő előadója Csizmadia Gábor, a VOSZ Somogy Vármegyei Szervezetének elnöke, egyben a Viapan Group vezérigazgatója volt. Előadásában nemcsak a hazai munkaerőpiaci adatokat mutatta be, hanem nemzetközi példákkal és jövőbeni prognózisokkal is alátámasztotta, hogy az idősebb generáció foglalkoztatása komoly választ adhat a munkaerőpiac kihívásaira.

Hangsúlyozta, hogy a nyugdíjas munkavállalók lojalitása, megbízhatósága és tapasztalata kiemelkedő érték, amelyre a magyar gazdaság egyre inkább támaszkodhat.

A rendezvényen elhangzott, hogy 2030-ra minden hatodik ember a Földön 60 éves vagy annál idősebb lesz. Ez a demográfiai változás számos feladatot és lehetőséget tartogat, különösen a foglalkoztatás területén. Magyarországon a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek rugalmas és előnyös foglalkoztatási formát kínálnak az idősebb generáció tagjainak, miközben a piaci szereplők számára is hasznos együttműködési lehetőséget jelentenek.

Az ezüst generáció ereje: Hogyan profitálhatnak a cégek a nyugdíjasok tudásából?
-

Aktív időskor, pezsgő közösség

Ezt a filozófiát képviseli Viapan Group cégcsoport tagjaként működő Déli Szomszédok Nyugdíjas Szövetkezet is. Céljuk, hogy a Szomszédok hálózaton keresztül lehetőséget teremtsenek a nyugdíjasok számára a foglalkoztatásra, ezáltal segítve őket az aktivitás megőrzésében, az anyagi biztonság növelésében és a közösséghez tartozás élményének megtapasztalásában.

A Viapan és a Déli Szomszédok hisznek abban, hogy a nyugdíjasok foglalkoztatása mindenki számára előnyös. A cégek tapasztalt, megbízható munkaerőre tesznek szert, míg az idősebb generáció tagjai rugalmas keretek között, akár részmunkaidőben vagy szezonálisan is hasznosíthatják tudásukat.

A közös pedig munka nem csak anyagi haszonnal jár, de a szellemi frissesség megőrzését és az elmagányosodás elkerülését is szolgálja.

Az ezüst generáció ereje: Hogyan profitálhatnak a cégek a nyugdíjasok tudásából?
-

Értékes tudás, példás hozzáállás

Bár sokan még mindig szkeptikusan tekintenek a nyugdíjas foglalkoztatásra, ez a korosztály olyan értékekkel bír, melyekre minden vállalatnak szüksége van. Szakmai tapasztalatuk felbecsülhetetlen, főleg olyan területeken, ahol kevés a fiatal munkaerő. Emellett munkafegyelmük, lojalitásuk is példaértékű, így bevonásuk a fluktuáció csökkentésének is hatékony eszköze lehet.

Déli Szomszédoknál azon dolgoznak, hogy minél több munkáltató ismerje fel ezeket az előnyöket. Személyre szabott szolgáltatásaikkal az igényfelmérésétől a toborzáson át a beilleszkedés támogatásáig segítenek partnereiknek, hogy az idősebb generáció tudását a szervezet javára fordíthassák.

Kölcsönösen előnyös együttműködés

Akár teljes munkaidőről, akár rugalmas, időszakos foglalkoztatásról van szó, a nyugdíjasok bevonása új perspektívákat nyithat a cégek előtt. A közérdekű nyugdíjas szövetkezeti forma kedvező feltételek mellett kínál megoldást a munkáltatók számára szezonális termelési csúcsok vagy tartós munkaerőigény esetén is.

A Viapan és partnerei arra törekszenek, hogy a nyugdíjas foglalkoztatás előnyeinek hangsúlyozása mellett a gyakorlatban is támogassák a generációk közötti együttműködést. Hisznek abban, hogy az aktív időskor nemcsak egyéni, hanem össztársadalmi érdek is, mely hatékony válasz lehet a munkaerőpiaci kihívásokra.

Ha az Ön cége is szeretné felfedezni a nyugdíjas foglalkoztatásban rejlő lehetőségeket, a Viapan tapasztalt csapata készséggel áll rendelkezésére. Legyen szó a nyugdíjas foglalkoztatás bármely formájáról, személyre szabott megoldásokkal segítik partnereiket céljaik elérésében.

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek