kapubanner for mobile

Az új turizmus adót meg fogják érezni a cégek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A reklámadóhoz hasonlóan a turizmusfejlesztési hozzájárulásból sem származna vaskos bevétel 2018-ban, a munkaerőhiánytól is sújtott cégek azonban megéreznék - írta a hvg.hu.

images

1150 költségvetési módosító javaslat érkezett a 2018-as büdzséhez, ebből ötöt engedett át szerdai ülésén a költségvetési bizottság. Ezek egyike, egy bizottsági módosító javaslat arról szól, hogy 2018. januártól bevezetik a turizmusfejlesztési hozzájárulást, és 11,4 milliárd forint bevételt várnak tőle.

Az adó alapja ugyanaz lenne, mint az áfáé, a mértéke pedig 4 százalékos. A Napi.hu szerint a kormány visszarettent a szektorban elrendelt gáláns áfacsökkentés (idén 18, jövőre 5 százalékra) következményeitől, ezért kompenzál az új sarccal.

A szerdán elfogadott javaslatok között akad egy másik figyelemreméltó is: a reklámadóból remélt bevétel tervezett szintjét 16,9 milliárdról 14 milliárdra csökkentették. A kormány 9 százalékos adót javasolt, ehelyett a parlament végül 7,5 százalékot fogadott el, emiatt a csökkentett összeg. A bevételből a felsőoktatást támogatná.

hvg.hu/napi.hu
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek