kapubanner for mobile

Balog bedobta: munkaszüneti nap lehet a nagypéntek

A kormány szerint a gazdaság teljesítménye lehetőséget ad a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítására, a VOSZ szerint ez 20-25 milliárd forint kiesést jelentene a gazdaságnak - írta az MTI.

Balog Zoltán miniszter emlékeztetett: ilyen kezdeményezés már négy évvel ezelőtt is volt, de a feltételek most adottak a változtatásra.

A miniszter elmondta: az idén tárgyalja majd az Országgyűlés azt az egyéni képviselői kezdeményezést, amely szerint már ebben az évben (április 14-én) munkaszüneti nap lenne a nagypéntek.

Ezt a javaslatot már tavaly benyújtották, Balog Zoltán mellett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is támogatta.

A tárcavezető szerint az ország hagyományos keresztény kulturális jellegének helyreállításában is fontos szerepet játszhat a nagypéntek mint ünnepnap, amely Jézus Krisztus halálához kötődik - mondta Balog.

Hangsúlyozta, hogy a családpolitika, a családok megerősítése az egész kormány működésének fókuszában áll, ezt egyebek mellett olyan intézkedések bizonyítják mint a rezsicsökkentés, a családi otthonteremtési kedvezmény és a családok számára igénybe vehető adókedvezmények.

A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) hat - egyházi, gazdasági, munkavállalói, tudományt képviselő, művészeti, civil - oldalból áll, amelyek közül egyedül a gazdasági oldal egyik szereplője, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) nem támogatta a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását.

Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára közölte: a szervezet nem támogatja a javaslatot, mert az 20-25 milliárd forint kiesést jelent a gazdaságnak, és véleménye szerint a tervezet nincs kellően előkészítve.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek