kapubanner for mobile

Bemutatjuk, mi lehet szép egy leépítésben

Gondoskodó leépítéssel foglalkozó szakemberként régi vágyam, hogy a terület rejtelmeit, szépségeit bemutassam. Hogyan lehet egy leépítéskor, gyárbezáráskor ilyesmikre gondolni? Hiszen emberi sorsok dőlnek el és a programban tőlünk, szakemberektől várják a segítséget, hogy adjunk megoldást kilátástalan helyzetükre. Sokszor nehéz ezeket az elvárásokat kezelni és megmutatni, hogy az életében mindenkinek a saját megoldásai lesznek a legcélravezetőbbek. Lehet, hogy szakemberként tudunk számára tanácsot adni, de a megoldás benne van.

Sokszor eszembe jut és példaként el is szoktam mesélni egy úr történetét. Azért is példaértékű, mert jócskán elmúlt már 50 éves, amikor élete első munkahelyéről leépítették. 17 éves kora óta dolgozott egy munkahelyen és jutott egyre előrébb. Egyszerű szakmunkás bizonyítványa volt, majd leérettségizett, sőt, több szakmát is kitanult, kiváló dolgozóvá fejlődött. Hálás volt a cégének és természetesen soha nem gondolta, hogy egyszer nem lesz rá szükség. De jött a gépek forradalma, munkáját számítógépes program váltotta fel. Arra a folyamatra, amit ő végzett, a korszerű technológia miatt már nem volt szükség. Az első körös leépítésekbe azért nem került bele, mert több szakmával rendelkezett és még a régi gépek leszerelésében is tudott segíteni. De aztán nem volt tovább.

A cég mindenkiről gondoskodott, akit érintett a leépítés. Egy olyan speciális programot vehettek igénybe, ahol csoportos fejlesztéseket, egyéni karriertanácsadót és átképzést is kaptak. Addig amíg a csoportos programok zajlottak, főhősünk is minden alkalommal megjelent a kollégáival. De amikor már szétesett a régi csapat, ő sem jött többet. Hosszas telefonbeszélgetések hatására sikerült meggyőznöm, hogy jöjjön el, beszélgessünk. Nagyon rossz, szinte depressziós állapotban volt. Nehezen, lassan nyílt meg és engedett egyre többet mutatni magából. Egyre csak azt mondogatta, hogy ő nem ért semmi máshoz, nem is akar mást csinálni. Hiába voltak ott példaként a kollégái, akik sorra találtak új állást, ő ragaszkodott a régi állásához és a gyárhoz.

Egyik alkalommal szintén a régi dolgokról beszélgetve megkérdeztem, hogy miért éppen ezt a szakmát végezte el? Mindig is ez akart lenni? Először vonakodva válaszolt, hogy „nem is tudja, de ez így volt jó… és elvégzett ő több szakmát is”. Na jó - de mi szeretett volna lenni?
Ekkor összeszedte bátorságát, és mint akinek már minden mindegy, mesélni kezdte fiatalkorát, pályaválasztását. Mesélt édesapjáról, aki faesztergályos volt és mindenre megtanította őt: hogyan kell a fával bánni, melyik szerszám mire való és mit kell tenni a minőségi famunkáért. Csillogott a szeme és dőlt belőle a szó. Elmesélte, hogy sokáig segédkezett édesapjának, de ő nem engedte, hogy ezt a szakmát tanulja, és mellette dolgozzon, mert a sok faportól tüdőbeteg lett és nem akart ilyen sorsot a fiának. Elcsendesedtünk, de a csillogás megmaradt a szemében. Ez hiányzott eddig és ebbe kapaszkodtam bele, megkérdeztem, mikor nyúlt utoljára fához és ezekhez a szerszámokhoz? Rám nézett, nem szólt, de mindent értett.

Legközelebb mosolyogva érkezett és elújságolta, hogy előszedte a régi szerszámokat, rendbe tette őket. Kérte, segítsek neki tanfolyamot találni, mert a faesztergályos papír hiányzik neki a sorból. Kis garázsát berendezte műhelynek és mindennap boldogan fog neki valaminek. A családban már mindenhol felújította a lépcsőkorlátokat, szekrényfogantyúkat és a tanfolyamon ő tanítja a fogásokra a fiatalokat.

Utoljára akkor láttam, amikor egy masnival átkötött óriás fakanalat kaptam tőle ajándékba. Fiával vállalkozásba kezdtek, asztalosoknak, bútorgyártóknak szállítanak be termékeket.

Mi hát a fűszer? Egy hitevesztett ember nem látja a saját értékeit ezért ott kell állni mellette, jelen lenni, támogatni. Meglátni a szemében a csillogást és erősíteni, hogy ő induljon el. Mi nem léphetünk helyette, nem oldhatjuk meg, mert az a mi megoldásunk, nem az övé! Mindenkinek más fűszerre van szüksége. Például egy karrier coaching, amitől más szemmel néz a helyzetére. Legyen ez egy Job Klub, ahol rendszeresen találkozhatnak sorstársakkal és megoszthatják tapasztalataikat. Vagy egy tréning, ahol friss munkaerő-piaci ismeretekkel gazdagodnak. Célunk, hogy ne csak halat adjunk az éhezőnek, hanem tanítsuk meg halászni, hogy képes legyen bármikor túlélni a nehéz helyzeteket.

Hadas-Hajdu Helga
Szakmai vezető, outplacement szakértő
Job Evolution Nonprofit Kft

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Elbocsátottak karácsony előtt? Nem vagy egyedül.

"Szép álom, hogy a cégek karácsony előtt ne rúgják ki a dolgozóikat, de rendszeresen kapunk év végi elbocsátásokról híreket" – mondta a HR... Teljes cikk

Válságspirálban az RTL: akár ezernyi munkahely is megszűnhet

Az RTL Csoportot súlyos válság rázza meg: Németországban akár ezer dolgozót is elküldhetnek, miközben a cég 17%-os bevételkiesésre figyelmeztette... Teljes cikk

Megindult az AI-lavina: olyan állások is veszélyben, melyek védettnek tűntek

Egy új kutatás szerint az AI már most képes lenne a munkahelyek jelentős részét kiváltani, köztük olyan feladatokat is, amelyeket korábban... Teljes cikk