Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 2 hónapja

Bepillantás a gyakornoki létbe - ezt az öt filmet nézd meg!

A gyakornokoknak sokszor meg kell szenvedniük a munkába állás tesztidőszakát. Azonban a nem egyszer kínos és megmosolyogtató helyzetekkel teli vesszőfutás végén megkapják az áhított álomállást, és még a személyiségük is fejlődik. Így látják a filmkészítők a gyakornoki létet, ami azonban az elmúlt évtizedekben sokat változott. A cégek sok esetben vadásszák a gyakornokokat, komoly fejlődési programokat kínálnak az utánpótlás becsábítása érdekében. Ráadásul a gyakornok nem is mindig pályakezdő, nem is mindig fiatal. Lássunk néhány hollywoodi példát!

images

images

Gyakornokok mindig is voltak, volt, amikor inasoknak, tanoncoknak hívták őket. Ők azok a fiatal vagy kevésbé fiatal pályakezdő munkavállalók, akik akár frissen az oktatásból, akár egy karrierváltás után igyekeznek beletanulni egy új szakmába, munkakörbe. Számos nagyvállalatnál teljeskörű programokat indítottak már a kezdő munkavállalók betanítására, beillesztésére, hogy a tehetségeket minél hamarabb fel tudják szívni a jelenleg igencsak kínálathiányos munkapiacról. Majd lehetőség szerint igyekeznek őket megtartani és kinevelni saját igényeik szerint. 

Nem véletlen, hogy erről a beilleszkedési időszakról, a gyakornokok csetlés-botlásairól, a velük gyakran nem éppen kesztyűs kézzel bánó vagy éppen direkt kitoló vezetőkről, kollégákról nem egy film illetve sorozat szólt már, kihasználva a helyzetkomikumot. Ugyanakkor éppen mivel a munkaerőpiac az elmúlt években jelentősen megváltozott, ma már előfordul, hogy éppen ezen helyzetek ellentéte jellemző. Vagyis igyekeznek a gyakornokok kedvében járni, minden tanulási, fejlődési lehetőséget megadni nekik. De nézzük, hogy is alakul a gyakornokok sorsa a filmkészítők, forgatókönyvírók fantáziája szerint.

A senior gyakornok

Nem véletlen, hogy azok a filmek jutnak először eszünkbe, amelyeknek a címében is szerepel a gyakornok vagy angolul az intern, internship kifejezés. Így az első találat rögtön a 2015-ben Robert De Niro és Anne Hathaway főszereplésével készült azonos című film az The Intern magyar címe A kezdő, melynek főszereplője a Robert De Niro által alakított Ben egyáltalán nem hagyományos gyakornok, hiszen hetven éves, mégis felvállalja a nyugdíjas kezdő szerepét egy nagyon is modern, pörgős, online megrendelésekkel dolgozó startup cégnél, és annak munkamániás vezetője a Hathaway által játszott Jules Ostin mellett.

Mivel felesége halála után Ben nyugdíjasként egyedül maradt, szeretne újra értelmet adni az életének, hasznosnak érezni magát, ezért jelentkezik a gyakornoki pozícióba a divatcégnél. Más kérdés, hogy jelenléte, és korából is adódó hatalmas munkatapasztalata és magabiztos nyugalma jót tesz a céget vezető, de magánéletileg és céges szempontból is éppen a széthullás szélén álló Julesnak. Vagyis ebben a szituációban nem csak a gyakornok tanul a főnöktől, hanem ez fordítva is éppen úgy megtörténik. Miközben persze Ben is számos újdonságot sajátít el, főleg technológiai téren. A film kicsit sarkosan a generációk együttműködésének propagandája is lehetne, hiszen bár zökkenőkkel, de sikerül leküzdeni az előítéleteket, és eljutni a harmonikus, mindenki számára gyümölcsöző együttműködésig. A senoir gyakornok koncepció egyébként nem ismeretlen a cégek körében, mi is többször írtunk már ezekről a kezdeményezésekről.

És az sem véletlen, hogy ma már nem egy cégnél próbálkoznak fordított azaz reverse mentorálási programmal, ahol a fiatalabb és az idősebb résztvevő egyaránt tanul a másiktól. Nem ritkán, éppen a vezető a pályakezdő beosztottól, miközben persze ő maga is átadja értékes tudását, gyakorlati tapasztalatát a fiatal munkavállalónak. Ez mindkét félben erősíti az empátiát a másik iránt, ráadásul olyan informális kapcsolati hálók szövődhetnek egy ilyen szorosabb együttműködésből, amelyre egyébként a fiatal munkavállalónak egy hierarchikus szervezetben jóval kevesebb esélye lenne. 

Internship a Google-nél

Térjünk vissza a gyakornokokhoz, a The Internship vagyis Gyakornokok című film sem éppen a hagyományos pályakezdő gyakornokokról szól. Haladjunk tovább visszafelé az életkori létrán. A film két főhőse, két negyvenes munkanélkülivé vált férfi, az összeszokott párost alkotó Vince Vaughn és Owen Wilson alakításában, akik gyakornoki programba jelentkeznek a Google-höz. Unorthodox válaszaiknak köszönhetően fel is veszik őket a céghez, de hogy tartósan állásuk lehessen, fel kell venniük a versenyt a többi gyakornokkal, akik sokkal fiatalabbak náluk, és a technológiában sokkal inkább otthon vannak. Ahogy az a filmben el is hangzik, ez a küzdelem a „mentális éhezők viadala”, és bizony a szervezeti kultúra is nagyon más, mint amit Billy és Nick korábban megszoktak, úgyhogy a beilleszkedés sem egyszerű, ami persze számos humoros helyzet lehetőségét hordozza magában. Ugyanakkor a filmnek van egy mélyebb üzenete is, az élethosszig tartó tanulásról, arról, hogy sosem késő valami újba fogni, ha elég nyitott és vállalkozószellemű valaki, meg persze, ha adnak rá neki lehetőséget. Ráadásul az emberi kapcsolatokban szerzett tapasztalat, amivel az eredetileg saleses főszereplők éppenséggel rendelkeznek, sosem avulnak el, sőt olyan készségek, amire a jövőben is nagy szükség lesz. 

Ne add fel az álmod!

Szintén értékesítő pozícióban kerül nehéz helyzetbe A boldogság nyomában című filmben a Will Smith által alakított Chris Gardner (a filmnek van valóság alapja), aki egy csontsűrűségmérő eszközt próbál értékesíteni, nem kellő sikerrel. Felesége elhagyja, a lakásából is kirakják. Kisfiával együtt kerül utcára. Hogy helyzetükön javítani tudjon bróker gyakornok lesz, ami azonban komoly versenyt jelent, ráadásul még fizetést sem kap. Hat hónapos tréning és vérre menő vizsga után van esélye egy rendes állásra. Fiának azonban egyfolytában azt tanítja, hogy ha valamit el akar érni, akkor tennie kell érte, hogy ne higgye el, ha valaki azt mondja, nem képes valamire. „Ha van egy álmod, ne mondj le róla.” Lehet, egy kicsit érzelgősnek, az amerikai álomra hajazónak hat? Persze, hiszen egy hollywoodi film, amit egyébként Oscar-díjra is jelöltek. Az mindenesetre bizonyos, valódi akarással, kitartással jóval nagyobb az esély a sikerre akár gyakornokként, akár a későbbiekben. Chris Gardner esetében beigazolódott ennek igazsága, hiszen egy szinte lehetetlennek tűnő helyzetből vált sikeres üzletemberré. 

Nehéz pályakezdő sors ördögi főnök mellett

Természetesen nem maradhat ki a sorból Az ördög Pradát visel című film gyakornoka, Andyé (Anne Hathaway), akinek igencsak nehéz élete van az ördögi Miranda Priestly (Meryl Streep) mellett. Na, az övé kezdetben az archetipikus gyakornoki sors, egy kiállhatatlan, mondhatni gonosz főnökkel, hasonlóan segítőkész kollégákkal. Ahol a gyakornok asztalára dobja a kabátját a főnök, ahol, ha nem tökéletes a kávé hőfoka, összetétele és a gyakornok öltözködése, akkor bizony kő kövön nem marad. Andy azonban mindennek ellenére kitart, közben sokat tanul, még normális kollégákat is megismer, és persze változik is egy csomót a folyamat során. 

A Doktor Szösziben Reese Witherspoont senki nem veszi komolyan, nem mellesleg azért, mert nem is tűnik komolyan vehetőnek, azonban keményen dolgozva bejut egy professzor gyakornoki programjába, igaz rózsaszín önéletrajzzal... És azt hiszem nem árulok el nagy titkot, azzal, hogy jogász lesz belőle. 

De gondolhatunk a Grace Klinika orvos rezidenseire vagy éppen a Brilliáns elmék ügyvédbojtárjaira. Egyikük sorsa sem könnyű, sokszor végeláthatatlan feladatokkal és munkaidővel, amibe valahogy a magánéletnek is bele kellene férnie. A valóság azonban, hogy a gyakornoki lét nem éppen a work-life balance-ról szól, hanem a későbbi karrier megalapozásáról, ami számos áldozatot kíván, ugyanakkor életre szóló tapasztalatokat adhat.

 

  • 2022.10.11HR Fest 22 - Forgatókönyvek sűrűjében Újra jön a HR-világ legmeghatározóbb szakmai eseménye. Ősszel újra vár a HR Fest az Akvárium Klubban, ahol ezúttal a gyors változásokra és a közeledő sötét felhőkre fókuszálunk. Neked van már forgatókönyved? Részletek Jegyek
  • 2022.10.11XIX. Magyar Munkajogi Konferencia Atipikus munkajogviszonyok, munkaszerződés és munkajogviszony tartalma, határozott idejű jogviszony sajátosságai. Milyen kihívásokkal kell a cégeknek jelenleg szembenézniük munkaügyi kérdésekben? Nem érdemes hiányoznia a XIX. Munkajogi Konferenciáról. Részletek Jegyek
  • 2022.10.13TÉR workshop - Legyél a teljesítményértékelés szakértője! Miről lesz szó? TÉR bevezetés lépései, szakmai újdonságok, legjobb gyakorlatok, működtetéssel kapcsolatos szakmai titkok. A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Részletek Jegyek
  • 2022.11.09Új EU-s irányelvek a Munka Törvénykönyvében Jelentős munkaügyi adminisztratív feladat ősz elején - két irányelv átültetésével módosul a munka törvénykönyve. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Vajon milyen a Jó főnök?

Július eleje óta látható a magyar mozikban a Jó főnök című film, Javier Bardem főszereplésével. A számos díjjal kitüntetett film nem mentes a... Teljes cikk

A hatalom 7 szabálya

Hogyan kell megszerezni a hatalmat, megszegni a szabályokat, és előre jutni a karrierben? Milyen tulajdonságok segítenek ebben, és mik lehetnek gátjai... Teljes cikk

Irodai disztópia - ha a munka és a magánélet az agyunkban is szétválna

Nyomasztó, de remek irodai disztópia az AppleTV+ sorozata, a Különválás (Severance). A képi világ és a sztori is egyértelműen nyomot hagy.... Teljes cikk